A S z é p a boldogság része…
/ nosztalgiavers/
Koosán Ildikó
Hát igen! Mára más a világ!
Eltűntek fodrok, csipkeruhák,
Virággal florentinkalapok,
A rajtuk lebegő színes szalagok,
Ami az arcra árnyékot vetett,
Varázslatossá tette a, szemet…
Kecses napernyők, selyemtopán,
Remekmű volt az bizony, valahány.
Elmúlt a rokokó, barokk,
Kastélyon kő-csipkeszalagok,
Cirádák, rózsa, dús aranyozás,
Ívelt lépcsők s megannyi más.
Mozaikpadló, kazettás mennyezet,
Márványfalon a finom erezet
Már a múlté, ezt ma nem leled,
Nem épül ilyen díszes épület.
A képek? A régit csodálom!
Mesés színekbe festett álom.
És fény az alabástromszobrokon,
Él az arc, szem, a mozdulat, izom!
Görög csodák, antik leletek
Irigylem, akik éltek veletek!
Művelték a művészeteket,
Ott szóra bírták az isteneket.
A verssorokban élt a szenvedély,
Zene, tiszta hang, derű, kedély.
Ragyogó elmék tanításai
Hívtak jobb korban reményleni….
Szerették, óvták a természetet,
A tájba rejtőző élő költészetet.
Segített akkor ez jobban élni,
Az elesettnek is jövőt remélni?
Lehet! Hisz ma is keresnek
Vihar után pár csendes percet,
Ha bánat evez át a szíven.
A művészetben megpihen,
Fásultságából újra éled,
Elviselhetőbb lesz az élet
E lassan pusztuló világban,
Ha gaz között egy szál virág van.
Szent könyv, jó tanács tanított,
Ma divat az, amit erkölcs tiltott!
Kövezett úton jár a kárhozat…
Bűnös vagyok-e, vagy áldozat,
Hogy keresnem kell a boldogságot,
Egy áldásosabb, szebb világot?
Vajon lehet-e azt még remélni,
Vagy már örökké így kell élni?
Engem valami s z é p, ha várna,
Boldogságsziget, ó, áldott nirvána.
A hetedik mennyország jöhet el,
E torz világból az egekbe emel,
Elér a szépség bűvös hatalma,
Fénytere, áhított birodalma,
Benne léteznék, amíg csak élek,
Boldogságot tanul tőle a lélek.
2003. április 18.
Legutóbbi módosítás: 2013.08.21. @ 09:14 :: Koosán Ildikó
