Élt egy üresfejű medve, erejével fákat csavart,
messziről madarak lesték, mikor hozhat fészkükre bajt.
Ám egy napra szűk ösvényen fél’ rohadt almára akadt…
‘Szétlapítom!” – ámde ugyan kétannyi lett talpa alatt!
“Ejnye, mi ez?” – szagolgatta, s jókorát rúgott voln’ belé,
meg se mozdult, s káposztaként püffedt már a szeme elé.
“Irgum-burgum, bolondgomba! Bundám ilyet sohse látott!” –
s mogyoró bokorból tört egy karnyi vastag, jó husángot.
Ráhúzott a tök-kobakra, s mérgében addig csépelte,
a szűk ösvényt ez az izé szinte keresztbe lenyelte!
– “Hahó!… Mackó! – hangot hallott, csillogót, s Fenyők Tündére
mondá: – Lásd, e vörös gömb a civódás és viszály réme.
Amíg ütöd, addig dagad, s fejedre nő haragodban!”
– okítá a felsült mackót, s fényként suhant tova lombban.
Mackónk – bár meg nem szelídült, az üstökét vakarhatta,
s ütlegét már szánva-bánva tett szert számos gondolatra.
Míg lehiggadt, a gömböc is fehér borssá kisebbedett…
A mackóból így párolgott el a vásott, komisz gyerek!
2013. április 7.
Legutóbbi módosítás: 2013.08.05. @ 06:38 :: Pásztor Attila - Atyla