a költő rontja a levegőt
míg görcsös két kezemmel
verset karmolok
könnyeden a rántást kavarod
hagymától könnyes szemmel
meghatódom itt bent versel
s rímel hámoz és hímez
ahogy a tisztességes hímek
írhatom sosem feledlek el
s közben ragyog a konyha
glédában a szőnyegek rojtja
a költő rontja a levegőt
bevési bánatát akár a kőbe
és ha sok neki a lőre
maga is könnyez mint azelőtt
mielőtt megismert volna
s keserű volt a torta
savanyú az édes szörpök
mindebből csak egyet őrzök
állnak a rímek rendetlen sorba