Ma egész nap jó leszek.
Mint egy kisgyerek, hallgatok.
Nem sírok és nem vitatkozom.
Még Istennel sem lesz perem.
Pedig lenne kérdésem ezer,
s Ő választ nem adna.
Jöjjek rá magam.
Hisz élek… Én még vagyok…
Később, mikor a csillagok
égi sétára kelnek,
eldúdolom a lelkem dalát.
Ott, a túlsó parton… Mondd,
meghallod-e odaát?
Küldesz-e felém megint jelet?
Mint, amikor hozzád vittem egy kicsi követ,
s a rózsa mellé kardvirágokat tűztem.
A kis fapadra ültem, vártam hogy égből jöjjön a hang…
s megint megszólalt a harang… délben.
Jó volt ott ülni, sok ember járt arra éppen,
de nem féltem.
Ujjaimon ringatózott a nyugalom. Bennem belső béke honolt…
Mécseslángba fújtam a mosolyt.
Kis pára volt csak a szememen… ugye nem láttad?
Mindig azt kívántad, hogy a nevetés legyen az ékszerem.
Ne a bánat, s a félelem.
A túlsó partról küldted a bogáncsvirágot?
Tőled elindulva találtam rájuk a temető oldalán, kiégett füvek között.
Köszönöm.
Meglett az örömöm, s most ezt is őrizem…
Eltelt egy év azóta,
hogy áteveztél a túlsó partra…
Vajon most hogy megy sorod?
Milyennek látod a földi létet?
Ugye, majd elmeséled, ha én is odaát leszek?
De még dolgom van itt, s lehet,
hogy még tanulnom is kell az életet.
Te bölcs voltál… s tudtad azt, amit én csak most érthetek…
A felhők között jársz most? Onnan merre látsz?
Látod, hogy pompázik a bogáncsvirág?
Égi ablakodat, ha kinyitod,
Látod-e hogy ma két gyertya ég?
Két láng, két lélekért…
Nagyapámért, s érted… a barátomért.
Mesélj majd neki rólam, és öleld meg helyettem.
Mondd el, hogy talán egy napon,
majd oda is elutazom, hol teste pihen…
(ma, hetvenegy éve…)
Mondd el, hogy az élők, nem felejtenek.
Azt is, hogy néha könnyet ejtenek.
Olyan messze van… Orosz földeken.
Háború vérében fürdő fövenyen.
Ma jó leszek. Mint egy kisgyerek.
A gyertyafénynél imádkozom.
Csendbe burkolt lelkemben
emléketeket hordozom…
Legutóbbi módosítás: 2013.08.17. @ 19:12 :: Ruder Jana
