Apáti Kovács Béla : A nekeresdi varga és a királykisasszony cipellője

Nyomtatás

Valamikor régen, túl az Óperenciás tengeren is, ahol a kurta farkú kismalac túr, volt egy kicsi falu, Nekeresd. Ebben a faluban élt és dolgozott a nekersdi varga, aki arról volt híres, hogy olyan cipőt tudott készíteni, amilyet senki más kerek e világon. Minden magára adó gazdag ember vele készíttetett ünneplő cipőt.

Hamarosan a híre a királyhoz is eljutott, akinek volt egy gyönyörű lánya. Heted-hét határban nem volt olyan szép teremtés, mint ő, de sajnos volt egy rossz tulajdonsága, nem tűrt meg a lábán semmiféle cipőt. A király vargája képtelen volt olyat készíteni, amit a királykisasszony szívesen viselt volna. Télen–nyáron mezítláb csattogott a vár márványpadlóján. Félő volt, hogy felfázik szegényke. A király elhatározta, hogy magához hívatja a várba a nekeresdi vargát.

— Azt hallottam — kezdte a király — hogy te mindenki lábára tudsz készíteni cipőt. Van nekem egy lányom, kérlek, segíts, hogy neki is legyen szép cipelője, és télen ne fázzon drágaságom kicsi lába. Ha segítesz, gazdagon megjutalmazlak.

— Ne féljen, felséges királyom, a lányának olyan cipellőt készítek, hogy mindenki a csodájára fog járni. — mondta a varga, és azonnal nekilátott a munkához.

Hét éjjel és hét nappal dolgozott műhelyében, mire a cipellő elkészült. Reggel szaladt vele a várba, hogy felpróbálja a királykisasszony lábacskáira. Mindenki kíváncsian várta, mit fog szólni hozzá a leányzó. Az emberek összesúgtak és fogadásokat kötöttek, hogy a nekeresdi varga is úgy jár, mint a többi lábbeli készítő, aki azelőtt próbálkozott. „Ezt a cipőt sem tűri meg a lábán…” — mondogatta az udvarbeli népség. De a nekeresdi varga fifikás ember volt. Jó előre mindent kifundált. Tervet készített, hogy a királykisasszony ne rúgja le a lábáról a cipellőt.

— Aranyos, szépséges királykisasszony, íme, itt van a csodacipellő, amit csak neked készítettem hét éjjel és hét nappal, pihenés nélkül, étlen-szomjan. Legjobb tudásom szerint készítettem. Ilyen cipellője nincsen senkinek.

— Miért lenne ez csodacipellő? — kérdezte a királykisasszony csodálkozva — Mit tud, amit más cipők nem?

— Hogy mit tud? Hát, aki a lábára húzza, és felmegy a várral szemben levő dombra, azonnal meglátja élete párját.

A királykisasszonynak felcsillant a szeme, mert melyik eladósorban levő lány ne szeretné tudni, ki lesz a férjeura… Azonnal lábára kapta a cipellőt, és futni kezdett a dombra. A domb túlsó oldalán, lent a völgyben terült el Nekeresd, és éppen a varga házára lehetett látni, ahol a fia Jancsi csutakolta a lovat az udvaron. Amint lenézett a dombról, mindjárt megpillantotta Jancsit. Ugye, nem kell mondanom, hogy amikor meglátta, a feje búbjáig elvörösödött, és úgy beleszeretett a fiúba, hogy mindenről megfeledkezett. Különben is, a varga is megmondta, hogy aki a lábára húzza a csodacipellőt, az meglátja élete párját. Akkor meg minek tiltakozzon ellene… Többé nem törődött azzal, hogy cipő van a lábán, lélekszakadva rohant le a völgybe, hogy közelebbről is megismerje azt a legényt, akit a Jóisten neki szánt.

A cipőben olyan gyorsan tudott futni, mint a szél. Egy–kettőre a varga házánál termett. Amikor a fiatalok tekintete találkozott, szívükben fellobbant a szerelem lángja, és egész testük forró lázban éget. Ott rögtön egymásba szerettek. Nem sokat haboztak, azonnal felpattantak a szépen megcsutakolt lóra, és egyenesen a várba vágtattak, hogy megvigyék a boldog hírt a várakozóknak.

A király és udvaroncai már messziről látták, hogy a királykisasszony lábán ott díszeleg a nekeresdi varga cipelője. Erre hangos éljenzésbe kezdtek, de még nagyobb lett az öröm, amikor megtudták, hogy a két fiatal egymásba szeretett. Boldog volt a király is, mert már a lánya is cipőt hordott, és többé nem kellett szégyenkeznie, ha uraságok érkeztek a várba. A boldogságát csak fokozta, amikor a fiatalok bejelentették, hogy összeházasodnak. Nem volt ellenére, hogy Jancsi legyen a lánya férje, hiszen a nekeresdi varga fia igen jóképű legényke volt. Egész országban nem volt hozzá hasonló vőlegénynek való. De talán legjobban a nekeresdi varga örült, mert olyan cipellőt sikerült készíteni, ami összeboronálta a királykisasszonyt az egyszülött fiával.

Nem sok ideje maradt az örvendezésre, mert a lakodalom után neki kellett állnia, hogy apró cipellőcskéket készítsen az egymásután szép sorjában érkező unokáknak. Olyan sok kisunokája született, hogy szegény varga alig bírta munkával. Idővel Jancsiból király lett, és talán még ma is boldogan él szépséges feleségével, ha meg nem haltak.

Itt a vége, fuss el véle!