— Akkor most meséljed el, légy szíves részletesen, hogyan is volt ez az incidens!
A fiú úgy állt az apja előtt, mintha egy bírósági kihallgatáson lenne vádlott. Valóban vádlott volt, de még nem a bíróság előtt. Már elmúlt 18 éves, mégis sok elszámolással tartozott a családjának, elsősorban az apjának. Még otthon lakott, ámbár dolgozott, így volt saját jövedelme.
— Remélem tisztában vagy azzal, hogy mit tettél? Ez nem sima verekedés volt. Annál jóval több.
Közbe akart szólni, de apja nem hagyta.
— Ebben a faluban eddig jól megfértünk a „gádzsókkal”. Nem mondom, hogy néha-néha nem voltak kisebb nagyobb „afférok”, de mindig sikerült megbeszélnünk, elsimítani az ellentéteket. Javarészben mi vagyunk többségben a faluban. Tisztelnek és becsülnek minket ugyanúgy, mint mi őket. Itt egymás mellett élünk békességben. Ez a falu attól más, mint a megszokott, ahol a romákat éppen csak megtűrik, mert nem fordulnak elő lopások, rablások gyilkosságok, mint máshol, amiktől hangos az újság, meg a tévé. Még az is megpróbál itt becsületesen élni, aki munkanélküli. Nem hiányzik nekem, hogy pont a te hirtelenséged miatt elszabaduljanak az indulatok és botrány legyen. Még a saját fajtánk is ujjal fog majd ránk mutogatni, hogy na, a Gazsi gyerek miatt lesz itt háborúskodás. Képesek lesznek majd azt mondani, hogy vegyük a sátorfánkat és menjünk amerre sár nincs.
— Nem én kezdtem, édesapám. Tudja, a Balog Marcsi igencsak szemrevaló lány. Szoktunk beszélgetni, ha találkozunk, még soha sem szólt nekem ezért senki sem. Pedig már láttak minket együtt mégsem vettek minket a szájukra. Három nappal ezelőtt bementünk együtt a presszóba. Én hívtam meg egy süteményre. Bent sem volt gondunk, nem susmorgott senki össze a hátunk mögött. Aztán jött a Kovács és a Balog Marcsi bátyja. Mikor meglátta a Marcsit, se szó se beszéd, lekevert neki egy pofont. Erre én megkérdeztem, ez mi volt?
„Kuss, koszos cigány! Nem képzeled, hogy a testvéremnek megengedem, hogy nyilvános helyen egy cigánnyal mutatkozzon.”
— Erre én persze felálltam és behúztam neki egy nagyot. Persze a Kovács a védelmére kelt és kitört a balhé. Aztán már csak arra emlékszem, hogy az őrszobán ültem és faggattak, mint ahogy most maga is. Tulajdonképpen igazam volt, bárhogy is vesszük. Egy nőt megütni nagy bunkóság, még ha az a húgom vagy a nővérem is. Én is csak azért vertem neki oda, nem a cigányozásért.
— A rendőrségen a jegyzőkönyvben is ez áll, amit elmondtál. Kettőnk közt szólva igazad volt, de ez mégsincs rendjén. Ki kellett volna hívnod a presszóból és ott elintézni. Kiengedtek, mert szabadlábon védekezhetsz. A rendőr azt mondta, majd a bíróság elintézi, ezzel ő tovább nem foglalkozik. Nem akar több hasonló esetett. Ugyanezt mondta a Balog apjának is. Ez egy nyugodt falú, ahol az emberek eddig megfértek egymással, nem akar semmi háborúskodást. Én viszont félek, hogy ennek azért lesz más folytatása. A Balog gyerek benne van valamiféle egyesületben, sereg vagy mifene a neve. Azok heccelhetik, hiszen ez még sohasem fordult elő a faluban. Közös házasságok még nincsenek, de soha nem volt abból perpatvar, ha véletlen egy közülünk való egy magyar lánynak csapta a szelet vagy fordítva.
Apa és fia közti beszélgetést a bejárati ajtón kopogó valaki zavarta meg.
— Ki az? Jöjjön be — szólt a szíves invitálás, noha nem is látta, ki a látogató.
— Miért vagy ennyire ideges, Jozsó? — szólt a belépőhöz a ház ura.
— Beszélhetnék veled négyszemközt, Zsiga? Nagyon fontos volna, és nem csak miattam, hanem az egész közösség miatt.
— Nincsen nekem semmi titkom a családom előtt. Nyugodtan mondd el, ami a bögyödet nyomja.
— Hát jó! Mindenki tud az esetről, ami három napja történt. A Balog gyerek viszont szólt a haverjainak valami feketeruhás seregnek. Pesten van a központjuk, de errefelé is vannak szimpatizánsai. Ide fognak jönni a faluba, és ahogy fennen hangoztatta, majd ők rendet csinálnak itten. Félek, hogy el fognak szabadulni az indulatok. Ezekről már sokat hallottam. Fekete egyenruha, fekete csizma meg sapka. Olyanok, mint egy katonai szervezet, csak nincs fegyverük. Ámbár vannak feltételezések, hogy talán még olyanjuk is van. Járják a romák által lakott falukat, verekedéseket provokálnak, mondván, a cigányok bántalmazták a nem cigányokat és a rendőrség tehetetlen. Ők majd rendet csinálnak, nem lesz cigány bűnözés, megmutatják a sok semmirekellőnek, hol a helyük. Teneked is tudnod kell, hogy ahova ők bemennek, ott fű nem nő. Főleg nekünk nem.
— Idefigyelj, Jozsó! Ebben a faluban eddig nem volt baj. Most sem lesz. Én megbízok továbbra is a gádzsókban. Egy Balog nem fog itt háborút kirobbantani. Most szépen bemegyünk az őrszobára, és védelmet kérünk tőlük. Nem biztos, hogy komolyan fogja venni bárki is, viszont jó, ha tudnak róla. Másodszor, jöjjenek csak ide majd megvendégeljük őket. Persze ha egyáltalán van engedélyük tüntetést tartani, mert ahhoz, hogy itt gyülekezzenek, demonstráljanak, randalírozzanak, hatósági engedély is kell. Ha meg nincs nekik, akkor a hatóság köteles intézkedni. Ezzel nem sérül még nekik a gyülekezési szabadságuk, amire hivatkoznának.
— Lehet, hogy igazad van, de a te fiadnak köszönhetjük az egészet. Ő verekedett össze a Balog fiúval.
— Ez egy másik ügy. A kettőnek semmi köze nem lehet egymáshoz. Nem indíthatnak „megtorló” hadjáratot. A bíróság majd lerendezi a fiam dolgát. Nem áll jogukban önhatalmúlag intézkedni.
— Bár igazad lenne, de a gyakorlat nem ez. Én már szóltam másoknak is, hogy ha esetleg atrocitásokra kerülne sor, akkor…
— Kiknek szóltál te féleszű? Itt senkinek sem görbülhet meg a haja szála. Ha ők nem kezdenek ki velünk, akkor semmiképpen. Hogy idejönnek csapatostul, az egy dolog. Jöjjenek! A rendőrség feladata lesz, hogy megakadályozzon minden tettlegességet, és ne engedje elszabadulni az indulatokat. Mi pedig majd úgy fogadjuk őket, hogy erre nem lesz okuk.
— Miben sántikálsz, Zsiga? Nem értelek.
— Mit nem értesz? Visszamész mindenkihez, és mondd meg, az asszonyok készítsenek szendvicseket és édességeket. Én meg majd rendelek a kocsmából italt.
— Mit mondasz? Meg akarod ezeket vendégelni? Mire fel?
— Mi barátsággal fogjuk őket fogadni. Ha ennek ellenére erőszakosak lesznek, akkor magukra vessenek a következményekért.
Másnap a falu főterén emelvényt kezdtek ácsolni a faluba érkezőknek. A rendőrségnek lobogtattak valami pecsétes papírt, hogy engedélyük van demonstrálni.
— Megtarthatják a demonstrációt, de kerüljenek minden uszítást, és botrányt. Lehet, hogy másutt ezt megtehették, mi bizony be fogunk avatkozni. Itt nem lesz háborúskodás, arról biztosíthatom magukat. Mi jól megvagyunk a romákkal. Itt nem kell semmiféle „védelem”, ahogy azt maguk hirdetik. Ezek is becsületes magyar polgárok, ha azt maguk kétségbe is vonják. Nem tűrik meg maguk közt a bűnözőt. Saját maguk hozzák ide nekünk a fülinél fogva. Az elmúlt tizenöt évben, mióta én itt vagyok, nem került sor ilyenre. Itt nyugalom van, és lesz továbbra is.
Összenéztek a fekete bakancsosok, és egyikük a mobilján több beszélgetést is kezdeményezett. Meghagyta a társainak, ne hagyják abba a munkát, ő addig elmegy a kocsmába, valami ételt és italt hozni. A falusiak vegyesen, ahogy eddig is, érdeklődéssel nézték a fejleményeket. A teret egy kisebb rendőri csoport biztosította, ám semmi szükség nem volt rájuk, egyelőre. Sőt, pár perc múlva egy csoport asszony jelent meg nagy tálcákkal, és kínálni kezdték a téren dolgozó „munkásokat”. Azok nem tudták mire vélni a dolgokat, megköszönték, majd jóízűen nekiálltak falatozni. Társuk, aki elment a kocsmába, időközben visszaérkezett. Kérdőre vonta a társait, hogy honnan kapták az elemózsiát. Mikor azok megmondták dühöngeni kezdett.
— Nem vagytok normálisak! Ezek lehet, hogy meg akarnak minket mérgezni. Azonnal hagyjátok ott, ne nyúljatok hozzá. Hoztam én is mindenfélét, vegyétek ki a kocsiból.
Ekkor a falusiak közül, akik eddig csak bámészkodtak, kivált egy idősebb férfi. Nem roma volt.
— Mit akarnak maguk itt? Ne beszéljen már marhaságokat! Ki akarja magukat megmérgezi? Tudjuk, mi történt ezelőtt három napja. Ez nem tartozik ide. Mi nem érezzük magunkat veszélyben. Ha meg mégis, megvédenek minket a hatóságok.
Kezdte magát kényelmetlenül érezni a vezetőnek látszó feketeruhás. További parancsokat osztogatott a társainak, akik kelletlen ugyan, de hallgattak rá. Folytatták a munkát. Aztán egyre-másra érkeztek a kisbuszok, tele hasonló kinézetű emberekkel.
Délután megtartották a nagygyűlésüket, amely valahogy nem az általuk várt eredménnyel zajlott le. A helyiek füttyögtek fujjoltak, a romák mindezek ellenére nyugodtan figyelték az eseményeket. Továbbra is ugyanúgy kínálgatták a feketeruhásokat, akik nem tudták mire vélni ezt a fajta fogadtatást.
Alig félórás beszéd után a vezető „oszoljt” parancsolt társainak. Összeszedelőzködtek, és olyan hamar eltűntek, mintha ott sem lettek volna. A bámészkodok is hazafelé indultak, lassan a rendőrök is visszavonultak. Az újságok és a média pársoros hírben adott tájékoztatót az eseményről.
A megvendégelésről azonban egy árva szóval sem írtak. Csupán az szerepelt a cikkben, hogy rendzavarás nélkül tartottak nagygyűlést a sereg tagjai, egy kicsiny, főleg romák által lakott településen.
