Felénk e hajlék alig készült másból,
csak időt, fogat álló akácfából,
a tűz-nyarat, a jégcsapot is bírta,
s a napfény szálkás, szürke színre szítta,
sok esztendeig tűrte-bírta sorsát,
mert nagy értéssel tartósra csapolták,
a szerkezetben híja volt a szögnek,
de holt deszkái boldogot zörögtek,
és dörce hangjuk boldogra tetőzött,
ha használójuk odadörgölőzött,
bírt fedett részel, napos kifutóval,
meg enni, hálni épült benti óllal,
volt vályúja, meg fölcsapva az ablak,
a moslék ott jött, lent meg zsírra laktak,
a bűzzel-szaggal gondok sose űzték,
a disznót is csak kint marta a szükség,
s az évek múltán megtanulta párszor,
hogy kiürül a disznóvisításkor,
mint bérlemény, tavasztól télig tartott,
így nem örült, de haragot se tartott,
a tisztét mégis az emelte rangra,
hogy füle lett az újabb malachangra,
ma alig van már – minden új nap mást hoz,
s ő nem illetül ehhez a világhoz.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:07 :: Böröczki Mihály - Mityka
