Ült a garzonban a gép előtt,
pokoli rendetlenséggel körbe.
Várt. S míg várt, hogy tétlen ne üljön,
információt habzsolt hevesen.
Vegyesen fogyasztott, picit ebből,
abból is egy keveset:
politika, hírek, bulvár, ömlött a szenny.
Mellettük csillagászat és az elméleti fizika,
illetve más oda nem illő oldalak is nyitva álltak
ugyanabban a böngészőben, hasonulva kétes hírű társaikhoz.
Egy magasabb, szebb, jobb, igazabbtudatállapotban,
lecsupaszítva a valódi tartalmat
az információt magát hörpölte hősünk elméje.
Az információt csupán.
Szép új világ.
Szép, mert új, ez új kor emberének.
Erénye nincs több.
Megjött.
Ölelés.
Az arc elmosódik,
az óra fejjel lefelé ketyeg
(pedig digitális).
Halk beszélgetésfoszlányok csillannak a fátylon túlról,
és két oldalán az idő torzul.
Már elhangzott rég, amire reagál a másik fél.
Így persze mindkét részről indokolt a folytonos sértődés.
(Még szép.)
Ha megszámolod a koboldokat a szemében
(igen, azokat amik csapdába estek a tiedben is)
akkor pont huszonketten lesznek.
Mindig huszonketten.
Munkába mennek ketten
hajnalban.
(mikor még szinte álmodsz,
mikor még minden szín olyan
valószerűtlenül éles és bántó,
mikor a hideg csontig hatol,
s ez nem a szokásos,
ez semmi mással össze nem hasonlítható
belülről induló, kegyetlen fázás.
mikor egyébként is nyomja a vállad,
hogy még el sem kezdődött, de máris oda tartasz)
Vár. S míg vár, hogy tétlen ne várjon, mesét sző.
Ott ő a hős.
Egy szebb egy jobb egy igazabb.
Bent káosz,
semmi meglepő tehát,
csak a szokásos
statikus zörejek és recsegés töltik meg az étert.
Zajok, szavak, arcok
villannak fel
és tűnnek el a ködben.
Közben épül Déva vára,
– pedig lehetne jobban,
és még halott nő sem kéne, de ezeknek minek
– mosolyog magában.
Elillant, vége.
Vissza a garzonba. Vár.
Ott a gép.
Megjött. Ismétlés.
Rés nyílik az éjben, újra itt a nap.
Tudd meg tőlem, hogy egy csöppet sem vártalak.
Pont, mint a többiek, akik mind itt laknak.
Valamit elbasztunk, valamit elbasztak.
Legutóbbi módosítás: 2013.09.16. @ 04:28 :: Irlanda Máté
