Mikor felmásztam a félemeletre, Éva párom avval fogadott, hogy meghívtak a „Szüreti- és Rétesfesztivál” jótékonysági báljára. Idén a sorsolás bevételét több színvonalas magyar gyermekprogram és rendezvény németországi megvalósítására fordítják (színházi előadások, tematikus műhelyek, hétvégi táborok, író-olvasó találkozó stb.).
A bál ugyanott lesz, ahol tavaly a kelsterbachi Fritz- Treutel Házban. Éspedig szeptember 28-án, a Wiesbadeni Hungarolingua Pedagógus Szövetség rendezésében.
— Na, ezt is jól időzítették! — rikkantottam volna, de csak lihegtem a lépcsőjárástól. Már csak azért sem passzol az időpont, mert az asszony éppen hazamegy érettségi találkozóra. Én meg nem szeretek bálozni. Egyedül pláne nem. De hirtelen felvillant bennem egy reménysugár! Talán életemben ez az utolsó lehetőség, hogy kirúgjak a hámból! Ám a belső fény rögtön kialudt: — Ilyen lábakkal? — nemhogy rúgni nem tudok, de még lépcsőt járni is csak zihálva.
Mégis el kell mennem, mert én képviselem a Nyíregyházán megjelenő Zöld Újságot, melynek a szerkesztője, idén is éves előfizetést ajánlott fel három szerencsés nyertesnek. Én jegyzem fel a címeiket, és írok is pár sort a rendezvényről, azért csak pár sort, mert nem vagyok újságíró.
Strogoff Mihály hajmeresztő kalandos utazása Irkutszkig — amiről Verne Gyula beszámolt annak idején —, semmiség ahhoz képest, amit én éltem át Frankfurttól Kelsterbachig.
Nagyon nem részletezem a borzalmakat, de a 19. században még nem volt szombati, elsőligás focimeccs! A százezer drukker miatt, akik a frankfurti stadionba igyekeztek, csak az életemet százszor kockára téve, erős harc után tudtam felszállni a földalattira. Hogy, hogyan? Csellel! Megvártam a nyolcadik szerelvényt, addigra végre elfogytak a bőrharcosok. Erről szűkszavúan csak ennyit…
A kelsterbachi bálterem öltözőjéből már rég kijöttek a szigetvári zenészek, s már javában játszottak, mire megérkeztem. Idén is remek, fülbemászó muzsikájukkal biztosították az est sikerét, és a táncolni vágyó lábak is megtalálták az utat a parketthez. A pultnál, a tepsin illedelmesen ücsörögtek már a rétesek; nem húzódtak el egymástól azért, mert te mákos, túrós, vagy éppen meggyes vagy. Csak békésen várakoztak egy szerető gazdára, s közben hallgatták az „Ideál” együttes muzsikáját.
Arrébb, a nagy kosárban a pogácsák nem voltak zeneértők, ezért inkább magukat kínálgatták az őket gusztáló vendégeknek. Nehezen lehetett nekik ellenállni. Meg minek is?
Idén Tamás Attila is pacifista lett, mert nem hozta magával a gulyáságyút, csak úgy a konyhába főzte a remek gulyáslevest. Ital, természetesen bőven volt. A bor is úgy hozzátartozott a bálhoz, mint ahogy a menyasszony tartozik a vőlegényhez…
Már tizenegy felé járt, mire végre, a zenekar tust húzott: megkezdődött az est fénypontja.
A tombola!
Én is kíváncsian vártam, vajon idén hol örülhetnek a Zöld Újságnak, a szerkesztőség és a kelsterbachi tombola jóvoltából?
Egy fél óra után kiderült, hogy a Zöld Újság példányai egy évig megtalálják majd a Kecskeméten Felsőcsalános utcát, Budapesten a Ráth György utcát, és Szigetváron a Tulipán utcát.
Mire éjjel egy előtt Frankfurtba értem, elment az utolsó csatlakozás is hazafelé. De sebaj! Mit tesz egy romantikus éjszaka séta?
Legutóbbi módosítás: 2013.09.30. @ 15:49 :: kisslaki
