Félálmában dúdol a múló nap,
háló-szellő köntöst ölt, aranyat.
Leszálló alkonyat tüze lobban,
a tóparti csüggedt fűzfalombban.
Aprócska láng valamennyi levél,
vérvörösen villan, rezegve él.
Túl, a látóhatár széle mályva,
mint ifjú lány csókra nyíló szája.
Legutóbbi módosítás: 2013.09.24. @ 08:35 :: Maretics Erika