emlékrobbanás marcangolja agyam
egymást ölelnék sejtjei és maradt
tudata lángol ám mintha kék lenne
ha egy fotó volna hiányzás nézne
egymást ölelnék sejtjei és maradt
tudata lángol ám mintha kék lenne
ha egy fotó volna hiányzás nézne
Emlékrobbanás marcangolja agyam,
egymást ölelnék sejtjei, és maradt
tudata lángol, ám mintha kék lenne,
s ha egy fotó volna, hiányzás nézne
vissza vizsgáló tekintetre. De nem,
mert sokkal bonyolultabb kép az elme
időszín papírnál, főleg az enyém.
Hogy darabokra esne szét, mert elég.
Arcpír jelzi csak a belső munkának
gyújtást nem a könnyem ad kanócának,
hanem dühöm, tébolyom, és a minden;
tehetetlennek kell lennem. Én, kinek
füle között gőgje boldogon sípolt,
fűrtje meg selyem, kicsi kézben szín volt.
Emlékrobbanás marcangolja agyam,
mi múlt, csak volt, mert vége… marad a Ma.
Legutóbbi módosítás: 2013.09.30. @ 19:40 :: Pilla S.M