Sikátorokba bújt valóság
utcákra lopakszik,
szembe jön veled a zebrán,
mint egy orrfacsaró bűz, arcon vág,
a buszon tárcádba nyúl
és elveszi az e havi fizetésedből
megmaradt utolsó tízezrest,
a barátoddal alszik,
reggel mégis melletted ébred,
hajlong előtted,
de hátad mögött épp seggbe rúgni készül,
hogy nem elég,
nem elég sem a lelki, sem a testi ütésekből,
öl, fojt, szorít
és ellopja minden vagyonod,
felgyújtja a ‘valaki karjaiban volt’ otthonod-
majd egyszer visszabújik a sikátorba,
az utca tiszta lesz,
orrodba furakszik az illatos kipufogószag,
a buszon van helyed leülni,
szerelmed reggelivel kelt
és este vacsorázni visz,
ahogy hiszel Istenben
és Isten benned is hisz,
ahogy a csendes hétköznapok
felüdüléssé válnak,
éjszaka nem ordibálnak az ablakod alatt-
szimplán csak álmodsz,
a valóság sáros lábnyoma
a legdrágább szőnyegekbe
is beleivódik…
Legutóbbi módosítás: 2013.09.11. @ 04:16 :: Tóth Zita Emese