— Kisfiam! Viselkedj ma is jól! A televízión ne erősítsd fel a hangot, mert tudod, zavarja a szomszédot. Készítettem neked a konyhában uzsonnát, de próbálj nem összemaszatolni mindent, ahogy szoktad. Ha ki kell menned a WC-re, ne az utolsó percben indulj el. Időbe telik neked, amíg odaérsz.
Az asszony mielőtt elment egy cuppanós puszit nyomott a gyermek arcára. Aztán gyorsan összeszedelőzködött és indult. A bejárati ajtóból még visszaszólt:
— Délben hazajövök és adok majd neked ebédet. Vigyázz magadra.
A gyerek még hallotta, ahogy a kulcs fordul a zárban. Ezt a zajt ismerte. Nyugodtan bekerekezett a nagyszobába a televízió elé. Külső szemlélőnek úgy tűnhetett, mint aki feszülten figyeli a műsort, de a valóságban kusza gondolatai egészen másutt jártak. Kezdte feldolgozni magában azokat az elhangzott mondatokat, amikkel édesanyja figyelmeztette. Szinte minden nap ugyanezekkel az intelmekkel búcsúzott el tőle, de értelmüket nem igazán, vagy csak lassan fogta fel, mint ahogy a televízióból is csupán a képek vibrálását a szereplők mozgását érzékelte. Szellemi fogyatékosan született, és sajnos ez párosult még mozgáskorlátozottsággal. Édesanyján kívül csak egy ápolónőt ismert, aki egészen kiskora óta járt hozzá. Hetente kétszer fürdette, ellátta. Ezen kívül képtelen volt bárkit, számára idegent felismerni, még ha előzőleg már többször találkozott is vele. Beszélni sem tudott, az egyetlen kommunikációs válasza, a fejének ingatása. Néha grimaszokat vágott, de jobbára ok nélkül, mert függetlenek voltak attól, hogy előzőleg beszéltek e hozzá.
Anyja miközben igyekezett a közeli munkahelyére — mint annyiszor a tíz év alatt — végiggondolta az eddigi életét. Mint egy film úgy követték egymást az események az agyának kivetített vásznán. Mikor megismerkedtek férjével, egyáltalán nem gondolt arra, hogy pokollá fordul az élete. Olyan szépen alakultak a dolgok. Házasságuk után beköltöztek az ő lakásába, ami az egyetlen „hozománya” volt, azt a pár családi ékszert leszámítva, amit örökölt. Már régen szülők nélkül maradt. A férjében egy egyszerű embert ismert meg, akinek egy sima érettségije volt. Nem tellett szüleinek finanszírozni a tovább tanulását. Hamar munkába kellett állnia. Nem sokat számított az érettségi, mint egyszerű ügyintéző, a hidegvízre valót tudta megkeresni. Amikor először az apját vesztette el, pár évre rá az anyját, akkor kezdett már inni. Megismerkedésük után, egy ideig meg tudott lenni ital nélkül.
A baj akkor kezdődött, amikor az esti egy üveg sörből kettő, majd több lett. Az elején nem tűnt kifogásolhatónak, hogy amint hazaérkezett a munkából, egyenest ment a hűtőszekrényhez és kivett magának egy hideg sört. Tudta a felesége, hogy fizikai munkát végez, este jólesik neki pár frissítő korty.
Később már hiába próbálta szép szóval, majd könyörögve, hogy ne igyon annyit, falra hányt borsó volt. Hatodik hónapos terhes volt, amikor egy nap a megszokottnál korábban érkezett haza a férje. Az asszony látta, hogy már jócskán felöntött a garatra.
— Mi történt veled? Már a munkában sem bírod ki ital nélkül? Ebből még bajod lesz!
— Már van — felelte mogorván. — Felmondtak azonnali hatállyal. Ne félj, nem halunk éhen, ilyen munkát találok ezret is, amilyen ez volt. Segédmunka mindig volt és lesz is. Másra úgysem vesznek fel. Nincs iskolám!
— Miért nem tudsz újból szakítani az itallal? Talán még nem késő. Visszamehetnél egy irodai munkára, ahol lenne lehetőséged feljebb kerülni. Talán még be is iskoláznának. Gondolj arra, hogy hamarosan apa leszel!
A férfi csak nézte az asszonyt, és úgy tűnt nagyon gyötri valami, de nem szólt egy szót sem. Felállt és kivette a szokásos sört.
— Muszáj még folytatnod? Hiszen ezért vesztetted el a munkádat. Kérlek, hagyd abba.
Szó szót követett, újra jól meghúzta az üveget és utána, mint a megvadult bika az asszonynak esett. Ha nem mennek át a szomszédok a nagy hangzavarra, talán meg is öli. Azonnal kórházba vitték a kiérkező mentők, a dúvad férjet meg a rendőrség vitte el. Hetekig kórházban volt az asszony, és az orvosok már-már lemondtak róla, meg a még meg nem született gyerekről. Abban az időben nem volt olyan technikai felszereltség, amely kimutatta volna a magzat állapotát. Ám a sérültség ellen sem tudtak volna semmit tenni. Az anya nem mondott le róla, mert öntudatlan állapotában is csak azt hajtogatta: „csak veled ne történjen semmi, kicsikém”. Az orvosok nem sok reményt láttak abban, hogy egészséges, ép gyereket fog a világra hozni, de életüket megmentették.
Amikor hazament, a szomszédok segítették. A munkahelye rendkívüli szabadságot adott, amíg annyira felépül, hogy ismét dolgozni tudjon. Férjét, gyorsított eljárásban elítélték. Csak hab volt a tortán, hogy ezután a férj adta be a válókereset, nem az asszony. Soha sem derült ki, hogy miért.
Elvált asszonyként szülte meg a gyerekét, és a kórházban semmi rendellenességet nem fedeztek fel az újszülöttnél.
Pár hónappal később vette csak észre, hogy valami nincs rendben, és a vizsgálatok megállapították a károsodást. Felajánlották az állami gondozást, az intézetet, de anyja nem akart tőle elszakadni. Csupán akkor kérte az állam gondoskodását, amikor súlyos idegösszeomlással hosszabb időre kórházi, illetve szanatóriumi kezelésre szorult. Utána visszavette magához otthonába.
Tíz éve napjaik egyformán teltek. Mindig ugyanúgy kezdődött, végződött.
Ezen a napon is ebédidőben ránézett az órájára és idegeskedni kezdett.
— Mindjárt fél egy van. Nem hagyhatom itt a munkát, amíg nem váltanak le. De hol a fenében van Jolán? Rég vissza kellett volna már érnie az ebédszünetről. Tudja, hogy sietnem kell, mert nekem sincsen több mint harminc percem. Csak jövök és megyek.
Ezalatt a gyerek elálmosodott és valószínűleg el is bóbiskolt. Arra eszmélt, hogy kulcs fordul a zárban. Ezeket a zajokat ismerte már, és tudta, hogy hamarosan a mama jelenik meg, és hozza az ebédet a közeli kifőzdéből. Ám most nem a mama jelent meg. Két ismeretlen férfi lépett a szobába. Még soha nem tapasztalt ilyent.
— Na, nézd csak — szólt az egyik férfi a társának— micsoda fogadtatást kapunk. De ez is a te hibád. Azt mondtad nem lesz itt senki sem. Most mit csináljunk ezzel a mamlasszal — bökött a kerekesszékben ülőre. — Még ennyit se lehet rád bízni, hogy kiless egy zsákmányt.
— Jól van már, honnét tudhattam volna, hogy a spinének van valakije. Ne törődj vele semmit. Bízd csak rám.
A gyerek megrémülhetett az idegenektől, mert hirtelen eltorzult az arca és artikulátlan hangon kezdett üvöltözni.
— Na, más nem is hiányzott. Hallgattasd el, még mielőtt ránk szabadítja a fél házat.
Társa megpróbálta befogni a száját, de eredménytelenül. Ekkor csattant el az első ütés. Még soha nem ütötte meg senki sem, ismeretlen volt számára ez az érzés, így nem tudta mi történik. Kiabálhatott is vele az ismeretlen, meg csúnyán nézett rá… Ha tudatában lett volna, hogy mit jelent mindez, még akkor sem ocsúdott volna fel meglepetéséből, mikor a második, majd a többi ütés érte. Ő csak rémületet és fájdalmat érzett.
Anyja hazaérkezve csupán a félig kifosztott lakást, és a már élettelen fiát találta. A rendőrség és a mentők a helyszínre érkezve a halált, illetve a betöréses gyilkosság tényét tudták megállapítani. Az anya összeesett a tények hallatán.
— Nem hallottunk mi semmi szokatlant — mentegetőzött az idős házaspár, akik a házmesteri posztot töltötték be, már vagy húsz éve. — Kérem, a kapu állandóan nyitva, csak este tíz után zárjuk be. Bárki jöhet-mehet, anélkül, hogy tudnánk, ki az, és mi célból jár itt. A fiú meg sokszor szokott kiabálni magában is.
Amikor magához tért az asszony, a rendőrök nagy nehezen, de pontos jegyzőkönyvet vettek fel mindenről, az eltűnt értékekről, és három hét sem kellett, hogy kézre kerítsék az elkövetőket. Az asszony egyik gyűrűjét akarták értékesíteni. Akinek megvételre kínálták, gyanúsan alacsonynak tartotta a kért árat, ezért bejelentést tett a közeli őrszobán. Az összetört asszonynak kétszer is be kellett mennie a tárgyalásra, noha az ügyvédek szerint erre semmi szükség sem volt.
— Miért ölték meg? — kiabálta a tárgyalóteremben. — Nem ártott az a szegény a légynek sem! Tőle aztán igazán ugyan úgy elvihettek volna bármit, anélkül, hogy bántsák. Miért, miért?! — kiabálta szinte eszelősen.
Az ékszereket még megtalálták, a gyilkost tényleges életfogytiglanra ítélték, társát tíz év fegyházbüntetésre, de mindaz mit sem ért… A sok tragikus eseményt elszenvedett anya hónapokig volt ismét kórházban és céltalanul, félig kábultan járt-kelt ezután.
Pár hónapra rá figyelmetlenül lépett le a járdáról, egy arra haladó autó halálra gázolta.
Legutóbbi módosítás: 2013.10.09. @ 17:04 :: Avi Ben Giora.
