Szamarak bálja
( Valaki operett-librettója, egy szomorú költőhöz )
I.
Hisz életed könnyű kaland,
Ha peng a lant, mért sír a lant?
De peng a lant, de sír a lant,
A lélek-mély amott, alant.
Mert megfeszült a húr, amely
Talán ma még nem pattan el.
Talán ma még nem pattan el,
De kínja nagy és énekel.
II.
görcsöket oldó vad hahotában tör ki szegény pór-
tás ki a meny-bolt ajtaja mellett várja vevőit
tágranyitott színarany kapunál
mert mind töküres kéz-
zel jött vér-szemeit meregetve és a botor min-
dent elvinni akar de szatyor sincs sima kezében
mindent fölkap s ujjai közt a földre leszórja
S
III.
Halld, mint iáz a csődület,
hogy szít elektromos tüzet,
s kacag sértőn, ha csőd elüt.
A hangzavar az őrület,
a bömb, amit ha nem visel,
füled szakítsd le tőrül.
Hatalmat és alázatot
tanulj, ha csúszni-mászni vágysz,
meg lökni szét és köpni le,
s majd nézheted a lázlapot,
ha bármit elvétsz vagy kihágysz.
IV.
Tánclépésben rohan, s tipor
kis életek nagy tyúkszemén,
de rajta már halotti por.
Áll a bál – makacs, keserű,
méltatlan és mohó derű,
vidul a sok duhaj üreske.
1986.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 11:57 :: Bogár Gábor
