Vajda János:
Liszt Ferenchez
Kit hord örök hír s diadal,
Kiben szivünk ver s zeng a dal,
Mit idő el nem öl:
Honod, mely büszke rád s szeret –
A Hunyadiak, Zrinyiek
Hazája – üdvözöl!
Légy büszke rá, és ne feledd:
E föld, mely szülte bűszered,
Hősök, csodák hona;
E népnek, mely hord néma bút,
És örömében sírni tud,
Nincs párja, rokona.
Ó, jer közénk, maradj velünk,
Kik még hiszünk, még szeretünk,
Bár reményünk – titok.
Zengd te nekünk a csodadalt,
Mit nem mondhatnak el szavak,
Csak sejtnek milliók…
Vagy ám ha mégysz – hí a világ –
Vidd a haza határin át
E nép hirét tova;
A nép, melynek dalaiban
Nagy, halhatatlan búja van,
Nem halhat meg soha!
Liszt Ferenc élete egyik főművének tekintette a Krisztus oratóriumot, amelynek komponálási folyamata 1853-ban indult, s amelynek teljes ősbemutatójára két évtizeddel később, 1873. május 29-én Weimarban került sor. A Krisztus oratórium partitúrájának élén egy Szent Páltól vett idézet áll az efezusiaknak írott levélből: „Ellenkezőleg, járjunk az igazság szerint szeretetben, és mindenben nőjünk fel őhozzá, Krisztushoz, aki a fej.” A háromrészes, összesen 14 tételből álló mű Krisztus életét mutatja be az angyali üdvözlettől a föltámadásig. A Messiás romantikus párdarabjaként tisztelt oratóriumban váltakoznak a tisztán zenekari tételek az énekes szólistákra, kórusra és zenekarra, valamint a csupán orgonával kísért kórus számára komponált tételekkel. A Krisztus életét idéző részletek és a liturgiához kötődő imák, a szenvedéstörténethez fűzött megjegyzések nem annyira dramaturgiai, sokkal inkább misztikus, a szent történés újraélésén alapuló egységet alkotnak.
Liszt tisztában volt vele, tapasztalta, hogy zeneszerzői tevékenységét saját kora nem nagyon érti meg, ezért keserűen jegyezte meg Carl Gillének írt levelében:
„Mikor és hol szólal meg, semmiképpen sem érdekel. A dolgaim megírása számomra művészi szükségszerűség, de megírásuk tényével tökéletesen megelégszem.”
Liszt: Christus (S3) – 01. Introduction (Bevezetés)
http://www.youtube.com/watch?v=yzxY3EGvdB0
Liszt Ferenc (németül Franz Liszt) (Doborján, 1811. október 22. – Bayreuth, 1886. július 31.) a 19. század egyik legjelentősebb romantikus zeneszerzője, minden idők egyik legnagyobb zongoraművésze.
Apja, Liszt Ádám, Esterházy herceg uradalmi hivatalnoka, korán felismerte fiának kivételes zenei tehetségét, és minden lehetőséget megragadott kibontakoztatására. Liszt kilencéves korában már nyilvánosság előtt zongorázott Sopronban és Pozsonyban, majd hamarosan műpártoló főurak támogatásával Bécsben folytathatta tanulmányait Czerny és Salieri tanítványaként. 1822. december 1-jén mutatkozott be az osztrák fővárosban. Nagy feltűnést keltő első bécsi koncertjén az akkor 11 éves művészre még Beethoven is felfigyelt. Itt jelent meg nyomtatásban első műve, variációi ugyanarra a Diabelli-témára (keringőre), amelyekre Beethoven híres zongoraművét írta. Az ifjú Liszt bécsi szereplését követően négy nagy sikerű pesti, illetve budai koncertje után 1823 őszén atyjával Franciaországba utazott, és az európai művészeti élet központjába, Párizsba költözött.
Felvételét a párizsi Conservatoire-ba Cherubini, az intézmény vezetője gátolta meg, így Bécsben maradt, ahol zeneelméletet és ellenpontot tanult magánúton, közben hangversenykörútra indult. Londoni bemutatkozását számos újabb meghívás követte Franciaországba, Svájcba, majd ismét Angliába. Műsorán többnyire a népszerű operákra írt ábrándok, parafrázisok szerepeltek. 1827-ben egy időre a francia fővárosban telepedett le, ahol a társasági élet ünnepelt hőse lett, tehetségének köszönhetően. Itt ismerkedett meg Chopinnal, akitől eltanulta a zongorajáték árnyalatait, valamint Berliozzal, akitől a zenekari nyelvet és a programzene új vívmányait sajátította el. Az 1830-as évek végén újabb hangversenykörutakra indult, bejárta egész Európát, Portugáliától Oroszországig. 1835-ben a genfi konzervatórium tanára lett. Az 1838-as pesti árvízkatasztrófa károsultjait Bécsben rendezett hangversenyeinek jövedelmével támogatta. Ugyanilyen bőkezűen járult hozzá néhány évvel később a bonni Beethoven-emlékmű létrehozásához. Az oroszországi hangversenykörutak során megismerkedett az orosz komponisták művészetével és szerelmével, Carolyne zu Sayn-Wittgenstein hercegnővel, aki a későbbiekben közreműködött irodalmi munkásságában. A negyvenes évek elején Weimarban az udvari színház karmestere lett, itt népszerűsítette és vezényelte kortársai műveit, valamint tanította a kontinens minden sarkából érkező pályakezdő muzsikusokat és komponistákat. Liszt élete utolsó évtizedeit Weimar, Róma és Budapest között osztotta meg. A budapesti Zeneakadémia első éveiben készséggel segítette a magyar zenekultúra újonnan kialakuló központját, és vállalta, hogy az év néhány hónapjában itt tanítson.
Liszt rendkívül termékeny zeneszerző volt. Műveinek nagy részét zongorára komponálta, ezek zömének eljátszásához rendkívüli technikai tudás szükséges. Alkotásainak viszonylagos ismeretlensége azzal magyarázható, hogy Liszt rengeteg darabot komponált: mintegy 400 eredeti művének zöme virtuóz zongoramű, szimfónia, szimfonikus költemény, mise. Összesen kb. 1400 művet komponált (beleszámolva eredeti műveit, átiratait stb.), mellyel minden idők egyik legtermékenyebb zeneszerzője. A programzene lelkes támogatója volt. Zenei átiratokkal is foglalkozott, és a legbonyolultabb zenekari művekkel is megbirkózott, mint például Beethoven szimfóniái. Művei a világ minden részén elmaradhatatlan elemei a koncertprogramoknak. Zenei munkássága mellett Liszt rengeteg esszét írt különböző témákról: zeneszerzők társadalmi helyzete, műelemzések stb.
Liszt Ferenc nemzetiségét számos életrajzi tanulmány tárgyalja.[1] Míg a legtöbb életrajzi mű azt boncolgatja, hogy Liszt német vagy magyar nemzetiségű volt-e, olyan tanulmányokkal is találkozhatunk, amelyek azt állítják, hogy Liszt szlovák nemzetiségű volt.[2] A zeneszerző nemzetiségének hovatartozása csak 1918 után lett vita tárgya, 1918 előtt Lina Ramann (Liszt kortársa, biográfusa) három kötetes életrajza (Franz Liszt als Künstler und Mensch [Liszt Ferenc – a művész és ember]) teljesen elfogadottnak számított. Ramann – aki művében levezette a Liszt család eredetét, családfáját – állítása szerint Liszt „apja magyar volt, anyja osztrák”.[3]
Liszt nemzeti hovatartozása a trianoni békeszerződés után vált igazán viták tárgyává. Ekkor lett Doborján Ausztria része, nem sokkal ezután került Liszt szülőházára a német nyelvű emléktábla is. Ezt követően Peter Raabe 1931-ben megjelent kétkötetes, Liszt Ferenc című Liszt-életrajzában azt írta, hogy a zeneszerző német eredete nem bizonyított.[4] A nemzetiszocialista időszak (1933–1945) német szerzői mind Liszt Ferenc német származását hangsúlyozták. A vita a Liszt-emlékévben, 1936-ban csúcsosodott ki: számtalan cikk és tanulmány jelent meg, könyveket is írtak róla. Ekkor történtek az első tudományos próbálkozások is: anyakönyvi kivonatok tanulmányozása, családfák felállítása. Bár a kutatók ugyanazokat az iratokat vizsgálták, az eredmények ellentmondásosak voltak. Ennek oka a kutatók politikai pártállásával magyarázható. Liszt Ferenc doborjáni szülőházán ma két márványtábla található. Az egyiken, magyar nyelven, a következő olvasható: „Itt született Liszt Ferenc 1811. október 22-én. Hódolata jeléül a Soproni irodalmi és művészeti kör.” Ezt a táblát a zeneszerző jelenlétében leplezték le 1881. április 7-én. A másik táblán német nyelvű felirat olvasható: „Itt született 1811. október 22-én Liszt Ferenc. Ezt az emléktáblát a német nép állította a német mesternek.” E táblát 1926-ban a német birodalmi kormány, az osztrák szövetségi kormány és a burgenlandi tartományi kormány állította.[5]
Liszt Ferenc magát magyarnak tartotta, ezt számos kijelentésében meg is erősítette. Az egyik legjelentősebb bizonyíték az, hogy bár hosszú ideig élt Párizsban, Weimarban és Rómában, soha nem vette fel sem a francia, sem a német, vagy az olasz állampolgárságot, de soha nem volt osztrák állampolgár sem. Utazásai során minden alkalommal magyar útlevelet használt, az illetőségi hely, amely útlevelében szerepelt, Sopron volt.[6] Továbbá Liszt gyermekei is magyar állampolgárok voltak, ez egy 1845-ös leveléből derül ki: „Mivel az én gyermekeim apjuk állampolgárságát … követik, tehát akár akarják, akár nem, magyarok.” (Liszt Lamennais abbénak írt levele)[7]
Liszt minden származására vonatkozó kijelentésében magyarnak vallotta magát. Ismeretes többek közt az 1823. május 1-jei pesti koncert plakátja, melyet saját kezűleg készített.[8] De erre utalnak az 1838. évi pesti árvíz kapcsán tett cselekedetei és nyilatkozatai, melyben magyarnak vallotta magát.[9][10] Apja, Liszt Ádám családnevét a pozsonyi gimnázium anyakönyvébe is Lisztnek és nem Listnek írták be. 1823-ban kiállított útlevele is magyar volt, és saját magát magyarnak vallotta. Egyetlen olyan feljegyzés sem maradt fenn, melyben azt állította volna, hogy osztrák vagy német lenne.
Liszt Ferenc: Mazeppa (részlet)
Gyermekévek
Liszt Ferenc 1824-ben
Liszt Ferenc 1811. október 22-én született az akkoriban a Magyar Királysághoz tartozó, Sopron megyében található Doborján nevű faluban (a falu, Raiding néven ma Ausztria része). Apja, Liszt Ádám – maga is jó amatőr zenész –, Esterházy Miklós herceg juhászati számadója, anyja Lager Mária Anna, egy kremsi pékmester lánya volt.[11] A gyermeket születése másnapján keresztelték meg a római katolikus plébánián, Lókon.
Liszt Ádám fia fejlődéséről naplót vezetett. Sajnos mára ez a fontos irat elveszett, azonban a francia Joseph d’Ortigue zenekritikusnak köszönhetően számos idézet fennmaradt belőle. Ezekből megtudhatjuk, hogy gyermekként Liszt nagyon beteges volt, egy alkalommal szülei még a koporsót is megrendelték, mivel halottnak hitték.[12] Zenei tehetsége korán megmutatkozott, apja elmondása szerint hatévesen tanult meg zongorázni, saját elhatározásából. Liszt 1874-ben a következőképpen emlékezett vissza gyermekkorának erre a korszakára: „A kottázást magamtól tanultam meg, és sokkal szívesebben gyakoroltam, mint a betűvetést. Kilencéves koromig meglehetősen sok papírt teleírtam hangjegyekkel.”[13]
Liszt a tanulmányait Doborjánban kezdte, a helyi elemi iskolában. A falu iskolájában 6 és 12 év közötti gyerekek tanultak, mindannyiuk tanítója Johann Rohrer (1783–1868) iskolamester, kántor és jegyző volt. Vallásoktatással Stefanis atya foglalkozott. Liszt öt osztályt végzett el (1817–1821), mert a család 1822. május 8-án Bécsbe költözött. A tanítás kizárólag német nyelven folyt, mivel Rohrer csak ezt a nyelvet beszélte.
Liszt Ádám 1819-ben kezdett zongoratanárt keresni a fia számára. Először Johann Nepomuk Hummelhez fordult, aki Weimarban udvari karmester volt. Hummel elvállalta az oktatást, azonban nagyon magas honoráriumot kért, Liszt Ádám pedig ezt az összeget nem tudta kifizetni.[14] A következő kiszemelt tanár, Beethoven egyik tanítványa, a bécsi Carl Czerny volt. Czerny már az első meghallgatás után felismerte a gyermek zsenialitását, és egy jelképes összegért (1 forint) elvállalta az oktatását, mihelyt a Liszt család Bécsbe költözik. Liszt Ádám anyagi támogatásért fordult Esterházy II. Miklóshoz, a bécsi hercegi ügyintézésben szeretett volna álláshoz jutni, ugyanakkor a herceg anyagi támogatására is számított. 1819. augusztus 4-én írta a híres, Liszt-irodalomban sokat idézett levelét a herceghez, amelyben, miután tájékoztatta a herceget a gyermeke tehetségéről, a zenei képzéshez anyagi támogatást kért. Kiszámolta, hogy mennyi lenne az az összeg, amelyből a család is megélne Bécsben és a fiú is tanulhat, ez 1300–1500 forintnyi összeg volt évente. Ugyanakkor azt is írta a hercegnek, hogy ha megfelelő állást adna neki, akkor ő megdolgozna a kért összegért, vagy annak egy részéért. A kérvényt azonban visszautasították, ugyanakkor a herceg felajánlotta, hogy alkalomadtán meghallgatja a csodagyereket Kismartonban. A meghallgatásra 1819 szeptemberében került sor, a kismartoni vadászünnepségek alkalmával.[15]
Liszt Ferenc első nyilvános fellépése 1820 októberében volt a soproni kaszinóban (Ries Esz-dúr zongoraversenyét játszotta – zenekarral).[16] A második fellépése 1820. november 26-án gróf Esterházy Mihály pozsonyi palotájában volt. Ez a fellépése annyira elbűvölte a jelenlévőket, hogy öt főnemes, Amadé Tádé gróf, Apponyi Antal gróf, Esterházy Mihály gróf, Szapáry és Viczai grófok elhatározták, hogy az ifjú tehetség zenei tanulmányait hat éven keresztül, évi 600 forinttal fogják támogatni. Az ösztöndíjat 1822 és 1827 között tervezték folyósítani, így Liszt – miután apja minden doborjáni vagyonát pénzzé tette – elkezdhette bécsi tanulmányait (a beígért összegből azonban nem sokat, talán semmit sem kaptak kézhez). A család 1822. május 8-án vagy 9-én költözött Bécsbe, a zeneszerző ekkor tíz és fél éves volt.[17]
Liszt gyermekkorában, az akkor élő zeneszerzők közül leginkább Beethovent tisztelte. Beethoven képe már a doborjáni szobájának a falára is ki volt téve. Liszt Ádám szerette volna bemutatni a fiát a híres zeneszerzőnek, az azonban nem szerette a csodagyerekeket, végül azonban Czerny közbenjárásának köszönhetően mégis sikerült időpontot kapniuk. Biztosan tudhatjuk, hogy Liszt Ádám és fia 1823. április 13-ai koncert előtt néhány nappal járt Beethoven lakásán, ugyanis az akkor már süket Beethoven beszélgető füzetében található egy Liszt Ádámtól származó bejegyzés, melyben a találkozás okozta örömét fejezte ki. Liszt Ferenc 1875-ben a következőket mesélte a találkozásról: Először Ferdinand Ries egyik darabját játszottam. Azután Beethoven kívánságára a Wohltemperiertes Klavierból Bach egyik fúgáját játszottam más-más hangnemben. Végül Beethoven első zongoraversenyének egyik tételét játszottam. Beethoven, aki játékomat közvetlen közelről figyelte, nagyon meg volt rendülve, és homlokon csókolt.[18] Más források azonban e találkozást nem bizonyítják.[19]
A fiatal Liszt Bécsben Czernytől kapott zongoraleckéket, Antonio Salieri tanította zeneelméletre,[21] ugyanakkor angolul és franciául is tanult. Czerny másfél évig nem volt hajlandó pénzt elfogadni a leckékért, később a következőket írta az emlékirataiba: „Soha nem volt ilyen buzgó, zseniális és szorgalmas tanítványom”. Salieri ugyancsak ingyen oktatta az ifjú Lisztet, ugyanakkor zseniális kottaolvasó képességének köszönhetően gyakran alkalmazta őt zongorakísérőnek énekelni tanuló tanítványai mellett.[22]
1820 körül Anton Diabelli kiadó felhívást intézett a kor zeneszerzőihez, hogy írjanak egy változatot egy bizonyos keringőre. Az ismertebb zeneszerzők, akik teljesítették a felhívást, Franz Schubert, Carl Czerny, Johann Nepomuk Hummel, Ignaz Moscheles – és Liszt voltak. Liszt egyperces zongoraművet adott be. A műveket 1824-ben nyomtatásban megjelentették, köztük a 11 éves zeneszerző darabját is. Ez volt Liszt első nyomtatásban megjelent szerzeménye. Liszték anyagi helyzete – a csodagyerek egyre gyakoribb fellépései révén – némileg enyhült, és 1822. október 17-én beköltözhettek a belvárosba (Kruger utca 1014. 2. emelet).[23]
Koncertek Pesten
1823 áprilisa végén Liszt Ádám Pestre utazott, hogy fiát magyar honfitársainak is bemutassa. Az első, 1823. május 1-jei koncertre Liszt Ádám a következő plakátot nyomtatta:
Tiszteletreméltó közönség!
Magyar vagyok és nem ismerek nagyobb boldogságot, mint azt, hogy neveltetésem és taníttatásom első gyümölcseit Franciaországba és Angliába utaztatásom előtt ragaszkodásom és hálám jeléül drága hazámnak bemutathassam.[24]
Az első koncert a Hét Választó Fejedelemhez címzett fogadó termében volt.[25] Liszt Ries zongoraversenyét és Ignaz Moscheles zongorára és zenekarra írt darabját játszotta. A koncert nagy sikert aratott, másnap több újság is elismerően írt a fiatal zongoristáról. A pesti utazás során hallott a gyermek Liszt először magyar verbunkost. Pesti tartózkodása alatt fellépett még a Királyi Városi Színház 1823. május 10-ei és 17-ei koncertjén, majd 19-én egy zenei rendezvényen vett részt. Végül 1823. május 24-én a fent említett színházban búcsúkoncertet adott majd 1823 őszén apjával együtt elutaztak Párizsba. Ezt megelőzően Liszt Ádám szabadságának további két évre való meghosszabbítását kérte a hercegtől, de kérését elutasították, helyét mással töltötték be.[26]
Az első párizsi újságcikk az ifjú Lisztről 1823. december 22-én jelent meg a L’Etoile nevű újságban. Az első nyilvános koncert 1824. március 7-én volt az olasz operában. A koncert nagy sikerrel zajlott le, Lisztet mint egy újjászületett Mozartot ünnepelték. A koncertet 1824. április 12-én megismételték. A sikerek láttán az operakarmester Paër arra biztatta tanítványát, hogy komponáljon operát. Az akkor 12 éves Liszt Théaulon és Rancé, Claris de Florian elbeszélésén alapuló librettójára komponált zenét. Az egyfelvonásos opera címe Don Sanche ou Le Chateau d’amour (Don Sanche, avagy a szerelem kastélya). Az ősbemutató 1825. október 17-én volt Párizsban, az előadást még háromszor megismételték.[28]
1827. augusztus 28-án, ötvenegy éves korában Liszt Ádám meghalt, Boulogne-ban temették el.
Munka és tanulás Párizsban, Genf, Itália és a második bécsi fellépés (1828–1838)
Liszt Ferenc egy 1832-es litográfián
A temetés után a 17 éves Liszt Ferenc visszatért Párizsba, felhagyott a hangversenyturnékkal, és zongoraleckékből tartotta el magát, ugyanakkor az addig egyoldalú műveltségét igyekezett bővíteni. Szerelmes lett egy tanítványába, Saint-Cricq gróf tizenhét éves lányába, Caroline-ba, azonban a lány apja az osztálykülönbség miatt megtiltotta, hogy találkozzanak. Lisztet önérzetében sértette az eset,[37] és annyira megviselte, hogy több újság is a gyászhírét közölte, a L’Etoile pedig nekrológot írt róla.[38] Amikor kigyógyult a bánatából, május 21-én egy kis kompozíciót készített, amely az első magyaros jellegű műve volt: Fáy László és Bihari János verbunkos dallamaihoz komponált variációkat. Ugyanakkor minden szabad idejét az irodalom és a filozófia tanulmányozásának szentelte: Voltaire-t, Rousseau-t, Pascalt, Lamennais-t, Kantot, Schellinget, Hegelt, Victor Hugót olvasott. E világtól elvonult, élettől elszakadt állapotából a júniusi forradalom ragadta ki. Édesanyja szerint „az ágyú gyógyította meg őt”. A forradalom Lisztből is nagy lelkesedést váltott ki, még egy forradalmi szimfóniát is akart komponálni. A mű ugyan nem készült el, de a vázlatai fennmaradtak, melyekben négy ismert dallamot dolgozott fel: egy huszita dalt a 15. századból, Luther zsoltárját: Erős vár a mi Istenünk, egy francia népdalt és a Marseillaise-t. E vázlatok felhasználásával írta meg később Hősi sirató (Héroïde funèbre) című szimfonikus költeményét.
1830 és 1835 között Liszt gyakori vendége volt a párizsi szalonoknak, ahol lényegében a kor szellemi és társadalmi élete folyt. Ilyen alkalmakkor számos muzsikussal, költővel és íróval ismerkedett meg. Szűkebb baráti köréhez olyan egyéniségek tartoztak, mint Hector Berlioz, Frédéric Chopin, George Sand és Lamennais abbé.[41] Berliozzal és Chopinnal közeli barátok is voltak: Liszt Berlioznak több zenekari művét is átdolgozta zongorára: Fantasztikus szimfónia (1833), Overture Les Francs-Juges (1833), Harold en Italie (Harold Itáliában) (1836), Overture le Roi Lear (Lear király-nyitány) (1836). Berlioz esküvőjén Liszt volt az egyik tanú.[42]
1831. március 31-én hallotta először Niccolò Paganinit játszani, ami után eldöntötte, hogy Paganini hegedűstílusának megfelelő zongorajátékot fog kidolgozni. Az első ilyen darab az 1832-ben komponált Clochette-fantázia (Grand fantaisie sur la Clochette de Paganini) volt, amely sok új technikai fogást tartalmazott. Ez a fantázia Paganini 2., h-moll hegedűversenyének 3. tételén (Rondo, Op. 7.) alapult.[43]
1833 januárjában Liszt megismerkedett az akkoriban huszonhét éves, férjezett Marie d’Agoult grófnővel. Ezzel az ismerkedéssel egy híres szerelmi viszony vette kezdetét, amely 1844-ig tartott. A grófnő idősebbik lányának halála után kapcsolatuk egy rövid időre, 1834 októberétől 1835 márciusáig szünetelt. Ebben az időben Liszt George Sanddal folytatott szerelmi viszonyt.[44]
Vándorévek
1835. december 6-án megjelent Liszt első „Egy zenei baccalaureus útilevele” George Sandnak címezve a Gazette Musicale lapjában, Párizsban. Liszt első genfi hónapjairól tudósított. 1835. december 18-án született meg a grófnő és Liszt első közös gyermeke, Blandine. A gyermek anyakönyvében az anya adatait meghamisították, sőt a genfi cím sem volt valódi. 1836 októberében Liszték visszatértek Párizsba, a kislány a Genf melletti Etrambiére-ben maradt egy református pásztor családjánál. Blandine 1839 januárjáig nevelkedett itt.[45]
1836. április 22-én Liszt Lyonba utazott, ahol három hangversenyt rendezett saját számlájára. A nyarat a Salève hegy lábánál töltötte Marie-val, majd Monnetierbe utaztak. Ősszel visszatértek Genfbe, ahol egy hónapon keresztül vendégül látták a Sand családot. Egyik este Liszt eljátszotta új rondóját, az El Contrabandista címűt, ennek a zenének a hatására írta Sand romantikus novelláját Le Contrabanditer címmel.[46] Októberben Liszt és Marie Párizsba utazott, ahol a Hotel France-ban béreltek lakást és egy nagy szalont. Ebben a szalonban ismerkedett össze George Sand és Frédéric Chopin. Liszt koncerteket adott Párizsban, itt ismerkedett meg Sigismund Thalberg híres zongoristával, akivel 1837-ben zongorapárbajt vívott. A párbajra egy Belgiojoso nevű hercegnő palotájában került sor 1837. március 31-én. Thalberg a Rossini műve hatására szerzett Mózes-fantáziát játszotta, Liszt pedig a Giovanni Pacini után szerzett Niobé-fantáziát. A közönség mindkét előadást nagy lelkesedéssel fogadta. Jules Janin zenekritikus, aki a hangversenyről tudósított, megállapította, hogy két ragyogó győztes volt, és egy legyőzött sem.[47] Egy jelenlevő hölgy megjegyezte „Thalberg az első, Liszt az egyetlen zongoraművész a világon”.[48]
Liszt és d’Agoult grófnő 1837. május 4-én hosszabb időre Nohantba utazott, George Sand birtokára. Liszt komponálással, Beethoven szimfóniáinak zongoraátirataival töltötte az időt, és Schubert néhány dalának a feldolgozásán munkálkodott. Néhány héttel megérkezésük után Marie és Sand összevesztek, és Liszték Lyonba utaztak. Itt Liszt segélykoncertet adott a munkásfelkelés áldozatainak a javára. A következő hónapokban több városban is megfordultak, majd 1837. augusztus 17-én Bavenóba utaztak, ahonnan egy koncertekkel egybekötött itáliai körutazásra indultak. 1837. december 24-én megszületett Liszt és Marie második gyermeke, Cosima, akit születése után átadtak egy dajkának.[49] Mikor Liszt értesült az 1838. márciusi pesti árvízről, elhatározta, hogy Bécsbe utazik, és koncertet ad az árvíz károsultjai javára. Ekkor döbbent rá magyarságára. Így írt: „Ó, távoli vad hazám! Ismeretlen barátaim! Távoli és nagy családom! Fájdalmaid visszavezettek hozzád és legbensőbb érzéseimben találva megszégyenülten hajtom le fejemet, hogy téged oly soká feledni tudtalak.”[10] Majd: „Mert így kiáltottam fel hazafias rohamomban, […] én is ehhez az ősi és erős fajtához tartozom, én is ennek az őseredeti, megszelídíthetetlen nemzetnek vagyok fia”. Bécsben összesen nyolc koncertet adott, melyeknek a bevételeiből 25 ezer forintot utalt át az árvíz áldozatainak, ezután visszautazott Olaszországba, és folytatta elkezdett koncert-körútját. Időközben első gyermekük, Blandine betöltötte harmadik életévét, így szülei magukhoz vették. 1839. május 9-én megszületett Liszték harmadik gyermeke, Daniel, akit testvéreihez hasonlóan dajkához adtak. A szülés után Marie fürdőkúrára ment Luccába, itt döntötték el, hogy Marie visszatér Párizsba, Liszt pedig több hónapig tartó hangversenykörútra indul. Az elválás előtt egy Pisához közeli halászfaluba, San Rossorébe költöztek egy nyaralóba. Októberben visszatértek Párizsba, útközben azonban magukhoz vették második lányukat, Cosimát. Párizsban Marie lakást bérelt, a két kislányt pedig Liszt anyjához költöztették. Liszt – ezúttal egyedül – elindult Velencébe, innen Triesztbe majd végül Bécsbe, ahol 1839. november 15-én megkezdte virtuóz karrierjét.[50]
A zongoravirtuóz
Liszt Ferenc 1839-ben, Henri Lehmann festménye
Liszt 1839. november 15-én reggel érkezett Bécsbe, ahol kilenc hangversenyt rendezett saját számlájára.[52] A saját koncerteken kívül még hétszer működött közre más művészek koncertjein. 1839. december 18-án Pozsonyba utazott. Itt éppen országgyűlés volt, így Lisztnek alkalma adódott számos magyar államférfival megismerkedni, sőt részt vehetett az országgyűlés egyik ülésén is.[53] Batthyány Lajosnál vacsorázott és Széchenyi Istvánnak is bemutatták. Pozsonyban Liszt két koncertet adott, majd december 22-én Pestre utazott, ahol Festetics Leó palotájában szállt meg a Szél utcában (ma Nádor utca). Pesten összesen kilenc koncertet adott, ebből négyet saját számlájára, ötöt pedig jótékonysági célokra. A pesti látogatás csúcspontja a Magyar Színházban rendezett 1840. január 4-ei hangverseny volt, amikor a koncert végén Festetics gróf egy drágakövekkel díszített kardot adott át a zongoraművésznek, amit egy rövid magyar nyelvű beszéd után, a magyar nemzet nevében nyújtott át.[54] Liszt franciául köszönte meg a kardot. Január 11-én újabb koncertet adott a Nemzeti Színházban, ezúttal a létesítendő „Nemzeti Conservatorium” (Nemzeti Zenede) javára.[55] 1840. január 15-én este Liszt elhagyta Pestet, és először Győrbe, majd Pozsonyba, innen pedig Bécsbe utazott. Liszt pesti tartózkodásával kapcsolatban Vörösmarty Mihály egy verset írt Liszt Ferenchez címmel („Hírhedett zenésze a világnak…”). Ezt a verset Kodály Zoltán 1936-ban, a jubileumi Liszt-évben, megzenésítette.[56]
Március 1-jén Liszt elhagyta Bécset, és Prágába utazott ahol hat koncertet adott. Innen Drezdába, Lipcsébe végül pedig Párizsba ment koncertfellépésekre. Május elején Angliába indult, ahol további koncerteket adott. Itt egy hangversenyszervezőnek megígérte, hogy részt fog venni egy művészcsapat tagjaként az angol vidéken szervezett turnén. Anglia után egy Rajna menti körút következett, amelyre Marie is elkísérte. Október 26. és november 11. között Hamburgban adott koncerteket. Az első hangverseny bevételét a város szegényeinek adományozta. Hamburg után ismét angliai turnéra indult, mely 1841. június elejéig tartott. Londonból Hamburgba utazott egy zenei fesztiválra. Július 15. és 26. között Koppenhágában tartózkodott. Hét alkalommal zongorázott VIII. Krisztián dán király előtt, aki kitüntette a Daneborg-renddel. Augusztusban Liszt, Marie és két lányuk három hónapig a Nonnenwerth szigeten pihent, majd novemberben Marie és a lányok visszamentek Párizsba, Liszt pedig németországi turnéba kezdett. Königsbergben, ahol két koncertet adott, a Königsbergi Egyetem Bölcsészettudomány Kara 1842. március 14-én kinevezte a zenetudomány tiszteletbeli doktorává. 1842. április 16-án Szentpétervárra utazott, ahol összesen nyolc nyilvános koncertet adott, melyek mind nagy sikernek örvendtek, ugyanakkor jelentős bevételt is hoztak a zongoraművésznek. Május 28-án Liszt elhagyta Szentpétervárt, és gőzhajóval Lübeckbe utazott, ahonnan útikocsival Párizsba ment. Párizsban az anyja házában lakott, ahol a három gyereke is volt. (Danielt 1841 őszén vette vissza a dajkától Anna Liszt). Július 18-án Liszt Liège-be utazott, 24-én Brüsszelbe, ezt követte számos más fellépés Németországban, Hollandiában, Belgiumban, Lengyelországban és Oroszországban, ahol többször is fellépett. 1841-ben járt először Weimarban (ahol nemsokára megtelepedik), Maria Pavlovna nagyhercegné udvarában, ahol jótékony célú hangversenyt adott, és kitüntetést is kapott érte. 1842-ben – a működő karmester jogait nem csorbítva – kinevezték Kapellmesisterré, melynek fejében évente három hónapot kell Weimarban töltenie.[57]
Egyik zongoraszonátájának kézirata
1844 júniusában Liszt Dél-Franciaországba indult hangversenykörútra. Fellépett Lyonban, Marseille-ben, Toulouse-ban, Bordeaux-ban, Pau-ban. Október 22-étől spanyolországi illetve portugáliai körúton vett részt. 1845 áprilisában, a koncertkörút végén, Svájcba ment, ahol találkozott Joachim Raffal, aki segítette hangszerelői munkájában. A következő hónapokban számos európai városban koncertezett (Bázel, Zürich, Bonn, Brühl). Bonnban részt vett a Beethoven-ünnepségen, amely után megbetegedett, sárgaságot kapott. Betegsége alatt Marie Kalergis grófnő ápolta, akivel 1845. augusztus végén gyógykúrára utazott Baden-Badenbe. Szeptembertől a következő év januárjáig Franciaországban koncertezett.[58]
1846. február végén Liszt Bécsbe utazott, ahol a London városához címzett szállodában szállt meg. Bécsben számos koncertet adott, melyek virtuóz pályafutásának újabb csúcspontját jelentették. 1846. április 30-án este gőzössel Pestre utazott, itt az Angol királynőhöz nevű szállodában bérelt lakosztályt. Az egyik este – a Nemzeti Színházban adott előadása után – a színház kórusa és zenekara Erkel Ferenc vezényletével szerenádot adott a hazatért művésznek. Liszt május 14-éig Pesten tartózkodott, és összesen öt koncertet adott, köztük jótékonysági hangversenyeket is a Nemzeti Zenede, a Polgári Őrhad, a Pesti Nőegylet és a József fiúárvaház javára. Ezután visszatért Bécsbe, és ott maradt szeptemberig.[60]
1846 októberének elején Liszt magyarországi hangversenykörútra indult (Pest, Szekszárd, Nádasd, Pécs, Temesvár, Bánlak, Arad, Lugos, Nagyszeben, Kolozsvár és Nagyenyed). Decemberben Liszt elhagyta Magyarországot, és Teleki Sándor, Karátsonyi Gedő és Bethlen Gábor grófok kíséretében Bukarestbe utazott, ahol Liszt három koncertet adott. 1847. január 13-án a zongoraművész Jászvásárba utazott, ahol a moldvai fejedelemség pénzügyminiszterénél lakott. Innen január 25-én Kijevbe utazott. Itt ismerkedett meg az éppen üzleti úton levő Carolyne zu Sayn-Wittgenstein hercegnővel, aki Liszt jótékony célú koncertjére komoly összeget küldött. Liszt meglátogatta a hölgyet, és szinte rögtön egymásba szerettek. A hercegnő, aki férjétől, a német származású Wittgenstein hercegtől külön élt, meghívta Lisztet saját birtokára Woronińcébe, amit Liszt el is fogadott, és két hetet töltött a hercegnő társaságában.[61] Az ukrán tartományokban tartott koncertek után Liszt elhagyta Oroszországot, Galicíába és Bukovinába utazott, az Osztrák Császárság keleti tartományaiba. 1847. június 5-én pedig hajóra szállt, és Törökországba utazott, ahol több koncertet is adott. Július 16-án Galați-ba utazott, ahol egy járvány miatt tíz napig karanténba zárták a várost, így Liszt csak 26-án indulhatott tovább. Galați-ból Odesszába ment, majd szeptember 20-án Elisabethgradba. Az itt adott koncertekkel zárta le virtuóz pályafutását.[62]
Liszt Ferenc: Haláltánc
Liszt Weimarban
Liszt Ferenc 1848. január 31-én Weimarban telepedett le. Nemsokára megkezdte karmesteri tevékenységét. Azt a pálcát használta, melyet Wittgenstein hercegnőtől kapott a következő ajánlással: „Inkább vezényeljen, mint zongorázzon”.[63] 1848. február 16-án debütált operakarmesterként Friedrich von Flotow Márta című operájában. Márciusban Liszt Drezdán, Boroszlón és Ratiboron át Krzyzanowitzba utazott, hogy fogadja az Oroszországból, kislányával együtt kiszökő Wittgenstein hercegnőt. Február 26-án Drezdában megszakította az útját egy napra, és a Hotel de Saxe-ban pihent meg. Itt ismerkedett meg Richard Wagnerrel, akivel élethosszig tartó, szoros barátságot kötött. A hercegnő április 18-án érkezett meg Krzyzanowitzba, tizenkét nappal Liszt érkezése után. A késés oka a kétféle naptár, az orosz és a gregorián közötti különbség volt. A hercegnő elutazása előtt eladott néhány birtokot, így több millió rubelt vitt magával külföldre. A pénz nagy része abban az útikocsiban volt, melyet Liszt bocsátott a rendelkezésére. Találkozásuk után Liszt, Carolyne hercegnő és Carolyne lánya, egy bécsi, kismartoni és doborjáni kitérővel, Weimarba indultak.[62]
Weimarban Carolyne egy nemesi kúriát bérelt (Altenburg), Liszt pedig a látszat kedvéért az Erbprinz szállóban lakott továbbra is.[64][62] Augusztusban az anyagi gondokkal küzdő Wagner meglátogatta őt, Liszt pedig, hogy segítsen barátján elhatározta, hogy bemutatja a Tannhäusert Weimarban. Carolyne hercegnő összebarátkozott Karl Friedrich von Saxe-Weimar-Eisenach feleségével, Maria Pavlovnával, aki védelmébe vette a hercegnőt és a lányát, Marie-t. Liszt Weimarban új művészi korszakához érkezett, a komponálásra koncentrált, zenekari műveket kezdett írni, itt vált a zongora után a „zenekar művészévé”, és ekkor születtek igazán nagy és legnépszerűbb művei (első szimfonikus költeménye, az Amit a hegyen hallani, vagy a híres Les Préludes, a Faust-szimfónia és mások).[65]
1849 októberében, mikor Liszt értesült a magyar szabadságharc leveréséről, az első magyar miniszterelnök Batthyány Lajos és az aradi vértanúk kivégzéséről, megkomponálta Funérailles című híres zongoradarabját, és nekilátott a Hősi sirató című, immár nyolcadik szimfonikus költeménye megírásának.[69] Később Liszt megtudta, hogy meghalt Chopin, ekkor elhatározta, hogy barátja emlékére könyvet ír. A könyv 1850 nyarán készült el, és először francia nyelven jelent meg folytatásokban 1851 februárja és augusztusa között, a La France Musicale folyóiratban, majd 1852-ben könyv formájában is kiadták.[70]
Liszt mint karmester
Liszt Ferenc 1858-ban (Franz Hanfstaengl fényképe)
Liszt tizenegy év alatt (1848–1858), mint karmester huszonkilenc operát mutatott be Weimarban, és összesen negyvenhét operát vezényelt. Liszt leggyakrabban a következő operákat dirigálta: Don Giovanni, Lohengrin, Tannhäuser és Fidelio, 1850. augusztus 28-án pedig elvezényelte Wagner Lohengrinjének ősbemutatóját.[68] 1851-ben Liszt átdolgozta az 1837-ben komponált tizenkét Nagy etűdjét és az 1838-ban írt hat Transzcendens Paganini-etűdjét, és véglegesítette azokat a változatokat, amelyeket ma is játszanak Transzcendens etűdök, illetve Paganini-etűdök címen.[71] 1852-ben Liszt anyját egy baleset után (leesett a lépcsőn és eltört a lába) Altenburgba vitték, ahol felgyógyulásáig több hónapot töltött. Ugyanebben az évben Liszt elfogadott egy meghívást – Weimarba költözése után először vállalt városon kívüli fellépést – a 3. Ballenstedti Zenei Ünnepek alkalmából. Augusztus 15-én a weimari katolikus templomban bemutatta a férfikarra és orgonára komponált, eredetileg Szekszárdnak szánt miséjét. 1852 őszén és 1853 januárjában megkomponálta a zongorára írt főművét, a hatalmas h-moll szonátát. A szonáta 1854-ben jelent meg, Robert Schumann-nak ajánlva.[72] 1852 novemberében rendezte Liszt az első Berlioz-hetet a zeneszerző jelenlétében. 1853-ban Liszt a Magyar rapszódiák végleges változatain dolgozott. A rapszódiák az 1840–47 között feldolgozott huszonkét magyar dallamból keletkeztek. Ugyanebben az évben Hans von Bülow zongorista zongoraleckéket vett Liszttől. Júniusban a pesti hegedűvirtuóz, Reményi Ede és húszéves hamburgi zongorakísérője, Johannes Brahms meglátogatták Lisztet Weimarban. Liszt mindkét fiatal művészt Altenburgban szállásolta el. Az egyik estélyen, amikor Lisztet arra kérték, hogy új, harminc perces h-moll szonátáját adja elő, Brahms – állítólag – elaludt az előadás alatt.[73]
Júliusban Liszt Zürichbe ment, hogy meglátogassa Wagnert. Szeptemberben Hans von Bülow társaságában Karlsruhéba utazott, hogy előkészítse Dél-Németország első zenei ünnepségét. A fesztivál után Bázelba utazott, ahol ismét Wagnerrel találkozott, majd együtt Strasbourgba mentek, innen pedig Párizsba. Párizsban – az időközben hozzájuk csatlakozott Carolyne-nal és lányával együtt – meglátogatták Liszt gyermekeit, a tizennyolc éves Blandine-t, a tizenhat éves Cosimát és a tizennégy éves Danielt. (Ekkor ismerkedett meg Wagner későbbi – második – feleségével, Liszt lányával, Cosimával.) 1854 januárjában Carolyne hercegnő hivatalos értesítést kapott, hogy a cár száműzte őt Oroszországból, és a birtokait elkobozta. A száműzés oka az volt, hogy a hercegnő nem volt hajlandó házassági viszonyának a rendezésére.[74] Liszt az év első felében kilenc operát és két színpadi kísérőzenét dirigált. Az előadásokkal kapcsolatosan tizenegy tanulmányt írt ezekről a művekről, francia nyelven. Ugyanebben az évben Liszt vezetésével öt szimfonikus költeménynek volt ősbemutatója: Orpheus, Les Préludes, Mazeppa, Tasso és az Ünnepi hangok. Júliusban részt vett a rotterdami fesztiválon. Szeptemberben és októberben komponálta fő szimfonikus művének, a Faust-szimfóniának első változatát. Ugyanebben az évben, válaszul Vörösmarty neki írt versére megkomponálta a Hungaria című szimfonikus költeményt.[75] 1855 januárjában Liszt megbízatást kapott a magyar hercegprímástól, Scitovszky János bíborostól, hogy az Esztergomban épült új bazilika felavatási ünnepségére komponáljon egy misét. Az Esztergomi mise 1855 márciusában-áprilisában keletkezett, és a bazilika felavatásakor (1856. augusztus 31-én) mutatták be.[76] A bemutatót azonban komoly veszély fenyegette: az addig jóbarátnak hitt Festetics Leó gróf intrikái nyomán a bíboros le akarta mondani. Augusz Antal báró intézte el a – hatalmas sikert hozó – két pesti nyilvános főpróbát augusztus 26-án és 27-én, ezután szinte a közhangulat erőszakolta ki az esztergomi előadást.[77]
1857. január 7-én Liszt a weimari zenekar nyugdíjpénztára számára évente rendezett jótékonysági hangversenyt dirigálta a weimari udvari színházban. Ezen a hangversenyen került sor a Hegyi szimfónia végleges változatának, és a 2., A-dúr zongoraverseny ősbemutatójára. Februárban a Gewandhaus-zenekar nyugdíjas alapja számára rendezett jótékonysági hangversenyen lépett fel, néhány művét vezényelte el (utána erős sajtótámadás indult ellene). Március hatodikán Bécsben egy hangverseny keretében bemutatta a Les Préludes-öt és első, Esz-dúr zongoraversenyét. Egy kritikus kivételével a bécsi zenekritikusok elutasították Liszt műveit. Március végén és április elején Liszt megbetegedett, lábán hólyagok és kelések keletkeztek. Alig tudott állni és járni. Május végén, az Alsó-rajnai zenefesztiválon vezényelt. Szeptemberben ő szervezte meg Károly Ágost nagyherceg születésének századik évfordulójára rendezett ünnepségsorozat keretében megrendezett zenei programot. Szeptember 5-én az udvari színházban történelmi jelentőségű koncertre került sor, amely Liszt legfontosabb weimari hangversenyi közé tartozik.[80] A következő műveket dirigálta a sajátjai közül:
A művészekhez – férfikarra és zenekarra,
Az ideálok – szimfonikus költemény,
Faust-szimfónia – ősbemutató,
Weimari népdal – férfikarra és kürtre.
Ebben az időszakban már egyre hevesebb és rosszindulatú támadások folytak Liszt és művei ellen. Általában azonban nem a művek kavalitását kérdőjelezték meg, sokkal inkább a Liszttel szemben táplált előítéletek táplálják ezeket a kirohanásokat. Liszt művészetével kapcsolatban ritkák az elemző (különösen vele szimpatizáló) írások. A Schumann alapította, de ebben az időben Franz Brendel által irányított Neue Zeistrift für Musik az egyik ilyen tekintélyes folyóirat. A Brahms körül csoportosult művészek (akik közül nem kevesen éppen Liszt vendégszeretetét és segítőkészségét élvezték), például Joachim József, Bernhard Scholz, Julius Otto Grimm és Clara Schumann, nyilatkozatot jelentettek meg a berlini Echo című lapban, amelyben elítélték Lisztet és a „Zukunftmusik” körét (Bülow, Bronsart, Klindworth, Tausig, Cornelius, és mindenekelőtt Wagner). Liszt ennek ellenére tovább dolgozott, komponált, de nyilvános fellépéseit megritkította.[81]
1857. augusztus 18-án megtörtént Liszt kisebbik lánya, Cosima és Hans von Bülöw esküvője.[78] Mindössze két hónappal később, október 22-én a másik lánya, Blandine is férjhez ment, Émile Ollivier francia politikushoz.[80]
November 7-én a Prométheusz szimfonikus költeményét és Dante-szimfóniájának ősbemutatóját vezényelte a drezdai udvari színházban.[82] November 10-én Boroszlóban, Moritz Schön vezényletével bemutatta Hősi sirató című szimfonikus költeményét.[83], majd december 29-én a Hunok csatája című művét mutatta be a weimari udvari színházban.[84]
1858. január 27-én egy Mozart-hangversenyt dirigált az udvari színházban, március elején pedig Prágába ment vezényelni, ahol a végzős medikusok javára adott hangversenyt (Az ideálokat, az A-dúr zongoraversenyt és a Dante-szimfóniát adták elő).[85] Prágából Bécsbe utazott, ahol a Vigadó nagytermében két alkalommal is elvezényelte az Esztergomi misét. Április 10-én Pestre utazott, ahol a Nemzeti Múzeumban, másnap pedig a Belvárosi templomban játszották el az Esztergomi misét.[86] Április 11-én, vasárnap délelőtt, egy ferences kolostorba látogatott azzal a szándékkal, hogy belépjen a harmadrendbe. A ferencesek templomában az apát a mise után ebédre hívta, majd utána a templomban lezajlott az ünnepélyes felvétel. Ezt követően Liszt visszautazott Bécsbe, majd Konstantin von Hohenzollern-Hechingen meghívására Sziléziába, Löwenbergbe utazott, május másodikán pedig visszatért Weimarba. Július 25-én egy nyilvános zenekari próba keretében az udvari színházban bemutatta Hamlet című szimfonikus költeményének első változatát.[87] Augusztustól Carolyne-nal és annak lányával egy hosszabb nyaralásra indultak a tiroli Alpokba, Münchenbe és végül Salzburgba. Október 20-án tértek vissza Weimarba. 1858. december 15-én Liszt Peter Cornelius A bagdadi borbély című operájának az ősbemutatóját vezényelte (ekkor már Weimarban is egyre erőteljesebbé váltak a Liszt elleni támadások). A bemutató botrányba fulladt – a közönség kifütyülte Lisztet –, amely után Liszt lemondott a karmesteri állásáról, élete hátralevő részét kizárólag a zeneszerzésnek kívánta szentelni.[88]
Liszt Ferenc: Requiem
Az utolsó évek Weimarban (1859–1861)
Liszt Ferenc 1860-ban
1859. január 4-én Hans von Bülow bemutatta Berlinben Liszt szimfonikus költeményét, Az ideálokat. A mű ellenérzéseket váltott ki. Ugyanezt az előadást megismételték február 27-én, ezúttal Liszt vezényletével. Ennek a hangversenynek hatalmas sikere volt. Április 10-én I. Ferenc József osztrák császár kitüntette Lisztet a Vaskeresztrenddel, egy olyan kitüntetéssel, ami örökletes nemességgel járt együtt. A nemesi oklevelet 1859. október 30-án állították ki. Ugyanebben az évben jelent meg Liszt könyve A cigányok és zenéjük Magyarországon címmel, francia nyelven. A könyv zenei fejtegetések mellett mélyreható kultúrtörténeti és szociológiai információkat tartalmaz, amelyek főként Wittgenstein hercegnőtől származnak. Az izraelitákról szóló fejezetet, melynek semmi köze a könyv témájához, Carolyne írta.[89]
1859 végén Liszt fiát, Danielt ágynak döntötte tüdőbetegsége. Mikor Liszt értesült fia betegségéről, Berlinbe utazott, és fia betegágya mellett marad annak haláláig, december 15-éig. Fiáért érzett gyászában komponálta 1860-ban az első gyászódát Les morts címmel, Lamennais abbé versére.[90]
1860. október 12-én a francia császár, III. Napóleon kitüntette Lisztet a Becsületrenddel, 1861 decemberében pedig a weimari herceg udvari kamarásnak nevezte ki a zeneszerzőt. Ugyanebben az évben Liszt megírta végrendeletét, melyben számos adományt hagyott rokonaira, barátaira.[91] A végrendeletét később egy záradékkal egészítette ki, melyben a két lánya helyett Wittgenstein hercegnőt nevezte meg általános örökösnek és a végrendelet végrehajtójának.
1861 májusában Liszt Párizsba utazott, ahol találkozott III. Napóleonnal, és megkapta a francia Becsületrend tisztje kitüntetést. Ez év augusztusában Wagner, Cornelius és Bülow jelenlétében megalapította a weimari Általános Német Zeneegyletet, s ezután elhagyta Weimart. Egy rövid párizsi kitérő után (itt Rossinivel és Gounod-val találkozott), majd október 20-án Rómában telepedett le.[91]
Liszt Rómában (1861–1869)
Liszt 1869 körül (Edgar Hanfstaengl litográfiája)
Wittgenstein hercegnő számos próbálkozást tett arra, hogy felbontsa házasságát és Liszt törvényes felesége legyen. Ez a kívánsága azonban soha nem teljesült. Hosszú évekbe és sok pénzébe került Carolyne-nak a válás intézése, míg 1861-ben Rómában a pápa engedélyt adott a házasság felbontásához és az új házasság létrehozásához. Liszt és Wittgenstein hercegnő esküvője Liszt 50. születésnapjára 1861. október 22-ére volt kitűzve, a római San Carlo al Corso templomban. Az esküvőt megelőző napon azonban a pápa visszavonta a jóváhagyását. 1864-ban meghalt Carolyne férje – aki protestáns volt, és a protestáns egyház elfogadta a válási kérelmét, így újranősült – így nem volt akadálya a házasságnak. Azonban időközben Liszt elhatározta, hogy belép a papi rendbe, az erősen vallásos hercegnő pedig bátorította a zeneszerzőt e lépés megtételéhez.[92][93] Liszt 1863. június 20-án beköltözött a Madonna del Rosario kolostorba, és IX. Piusz pápa magánkihallgatáson fogadta. Liszt Rómában szabadúszó zenészként élt, ugyanakkor számos, főleg egyházi témákat feldolgozó műveket írt. Soha többet nem zongorázott pénzért, tanítványait ingyen oktatta. 1864-ben Németországba és Franciaországba utazott. Németországban, Karlsruhében részt vett a zeneművészek fesztiválján, ahol több darabját is bemutatták. Innen lányával, Cosimával (Blandine, 1862. szeptember 11-én szülés következtében meghalt[94]) utazott tovább Münchenbe. Közben – még 1864-ben – megtudta, hogy Cosima – aki Bülow felesége volt – és Wagner között szerelmi viszony alakult ki. Mi több, Cosima 1866. május 11-én – két kisebb lányával együtt, két nagyobb lányát Bülow-nál hagyva – Luzernbe költözött Wagnerhez. Emiatt a Liszt és Wagner közötti barátság évekre elhidegült.[95]
1865 tavaszán Liszt egy domonkos atya segítségével készült belépni az egyházi rendbe. Elsőként 1865. április 25-én Gustav Hohenlohe érsektől, annak vatikáni magánkápolnájában megkapta a tonzúrát.[96] Gustav Hohenlohe érsek Carolyne lányának, Marie-nak volt a sógora, aki nem örült volna Liszt és Carolyne házasságának. Nyilván az ő közbelépésére változtatta meg a pápa az esküvői engedélyt.[97] A ceremónia után IX. Piusz pápa magánkihallgatáson fogadta. Ezt követően Liszt a Vatikánba költözött. Július 30-án további egyházi, ún. kisebb rendeket vett fel: ostiarius, lector, exorcista és acolitus. Liszt apát lett, de nem lett diakónus és pap; ám mint klerikus, a papi ruha viselésére köteles volt.[92] Liszt a következőképp indokolta lépését: „Beléptem az egyházi rendbe – de semmi esetre sem a világ iránt megvetésből vagy még kevésbé, mert ráuntam a művészetre … A katolicizmushoz való vonzalmam gyermekkorom óta jelen van, és egy állandóan jelenlévő és uralkodó érzés lett…” [98]
1865. augusztus elején Liszt Münchenen át Pestre utazott. Augusztus 14–15-én itt mutatták be a Szent Erzsébet legendája című oratóriumát a Pesti Vigadó nagytermében. Hatalmas volt a siker, a lelkesedés minden várakozást felülmúlt. Augusztus 29-én hasonlóan sikeres jótékonysági koncertet adott a Vigadóban, amelyen közreműködött még Hans von Bülow és Reményi Ede is. Szeptemberben Szekszárdra utazott, majd Párizsba. Párizsban újra találkozott III. Napóleonnal. 1866 nyarán Scitovszky hercegprímás megbízta Lisztet, hogy komponáljon egy koronázási misét, melyet Ferenc József megkoronázásakor a budavári Mátyás-templomban mutattak be. Liszt sem a Mátyás-templomban zajló ünnepségre, a Magyar koronázási mise bemutatójára, sem az ünnepi fogadtatásra nem kapott meghívást – miközben előtte két nappal Ferenc József renddel tüntették ki. A Nemzeti Zenede elnökének közbenjárására kapott egy helyet a karzaton, az orgona mellett.[99]
1867. június 16-án Liszt visszautazott Rómába, majd innen egy három hónapos németországi körútra indult. Az 1868-as évet Olaszországban töltötte. Zeneszerzői tevékenységének középpontjában a férfikarra írt Requiem állt. Július 2-án Don Antonio Solfanelli atya, teológiaprofesszor társaságában zarándokútra indult Spoletóba, Assisibe és Loretóba. 1868 őszén Tivoliban töltött hosszabb időt. 1869 januárjában elhagyta Rómát, és Carl Alexander nagyherceg meghívására Weimarba utazott. Itt a nagyherceg egy szép lakást bocsátott a rendelkezésére az udvari kertészlakban. Liszt két hónapig maradt Weimarban, majd Bécsbe és Pestre utazott, ahol két nagy hangversenyt is adott. Ezzel kezdetét vette Liszt életének „Weimar–Róma–Pest háromszöge”, ahogy maga nevezte ezt az időszakot.[100]
Liszt Magyarországon, Weimarban és Rómában (1870–1886)
1873. január 12-én a Rózsavölgyi & Társa zeneműkiadó és koncertszerző iroda a Hungária hotelben Liszt-estet rendezett. Laborfalvi Róza színésznő a Leonóra című melodrámát adta elő Liszt zongorakíséretével. Ezenkívül Liszt előadta gróf Széchenyi Imre Bevezető és magyar induló című művéből készült átiratát. Március 19-én a Pesti Vigadóban vezényelte legújabb zenekari művét: Szózat és Magyar Himnusz-fantázia. Március 25-én délelőtt a Belvárosi templom Liszt-egyleti kórusát vezényelte. Időközben a Zeneakadémia megalapításán fáradozók elérték, hogy a kultuszminisztérium júniusban hat évre (1873–79) kibérelje a Hal tér 4. szám alatti úgynevezett Frigyes-házat – Liszt új lakását is ebben a házban rendezték be.[106][107] Április 17-én Weimarba utazott, ahol bemutatta Krisztus oratóriuma egészét. Weimari tartózkodása alatt számos más városba is ellátogatott: június 6-án Lipcsébe ment, a Missa choralis előadásait meghallgatni; június 26-ától augusztus 5-éig Bayreuthban tartózkodott a Wagner családnál. Augusztus 6. és 13. között Hohenlohe bíborosnál vendégeskedett, a schillingsfürsti kastélyban. Szeptember 9-én, Liszt művészi pályafutásának 50 éves évfordulóján Richter János vezényelte Krisztus oratóriumát. Aznap délelőtt még előadták Gobbi Henrik Liszt-kantátáját, és díszes arany babérkoszorút nyújtották át számára.[107]
Liszt a budapesti Zeneakadémián
Liszt 50 éves jubileuma – Kozmata Ferenc (1846–1902) fotója
A budapesti Zeneakadémiát 1875. szeptember 14-én nyitották meg a Hal téren.[109] Az akadémia indulásakor Liszten kívül mindössze két kinevezett tanára volt: Erkel Ferenc és Robert Volkmann, míg Ábrányi Kornél és Nikolits Sándor rendkívüli tanárok voltak. Liszt első feladata az volt, hogy meghallgassa az Erkel által felvett huszonegy zongoraszakos tanulót, és kiválassza a mesterosztályba a legalkalmasabbakat. Az 1875/76-os tanévben kilenc tanulót vett fel mesterosztályba, melyben Liszt a művek értelmezésével foglalkozott. Kedves tanítványai voltak Juhász Aladár, Aggházy Károly, Ravasz Ilona, Szendy Árpád, Thomán István és Freund József. Az oktatást 1876. március 2-án kezdte el, azonban csak két hónapig tanított, mivel külföldi kötelezettségei miatt el kellett hagynia Magyarországot. A második évfolyamon (1876/77) a mesterosztály számára a tanítási idő négy hónapból állt. Liszt hetenként négy délutánt tanított. A mesterosztály diákjai Liszt távozása után visszatértek Erkel osztályába, és zongoratechnikai kérdésekkel foglalkoztak. A tanév nyárig tartott, utána kezdődtek az évzáró vizsgák és a vizsgaversenyek. 1879-re már olyan nagy volt az érdeklődés, annyira megnőtt a hallgatók száma, hogy 1880-ban a Sugár útra (a mai Andrássy út) 67. szám alá költözött az intézmény. Az adminisztratív feladatokat – amitől Liszt annyira félt – ifj. Végh János alelnök látta el. Liszt élvezte a tanítást, így írt erről Carolyne-nak:„Legjobb óráim azok, amikor professzorkodom az új zeneakadémián.” [110] Liszt rengeteget koncertezett jótékony célból, a Zeneakadémiát például – Legány Dezső írása szerint – ketten tartották el: az állam és Liszt.[111]
1877. január 1-jén Liszt részt vett a király és a királynő nagy újévi fogadtatásán a budai várban. Február 15-én megjelent a Művészegylet által rendezett hangversenyen, a Hungária hotel dísztermében. Március 5-én a Pesti Vigadó nagytermében Liszt a Szent Erzsébet legendája című oratóriumot vezényelte, a Le triomhe funèbre du Tasse ősbemutatóját pedig Walter Damrosch dirigálta. Március 10-én a Pesti Vigadó nagytermében egy jótékonysági hangversenyen működött közre. Március 16-án a bécsi zeneegylet Beethoven-emlékmű javára megrendezett estélyén működött közre, majd 24-én Bayreuthba utazott, ahol április 3-áig maradt. Innen Weimarba ment (itt Borogyinnal találkozott), majd kisebb utazásokat tett Hannoverbe és Rómába. A zeneszerző november 21-én visszatért Magyarországra, ahol a következő év áprilisáig maradt.[109]
1878. január 20-án előadták egy zeneakadémiai matiné keretében Szent Cecília című kórusművét, március 27-én pedig a Filharmóniai Társaság Erkel Sándor vezényletével a Dante-szimfóniát játszotta el. Április 1-jén Bécsbe utazott, egy hetet töltött ott, ezt követően Bayreuthba ment tíz napra, ahol a Wagner-villában lakott. Április 17-én Weimarba utazott, ahol egészen augusztus 17-éig maradt, majd visszatért Bayreuthba. Július 9. és 18. között, mint Magyarország küldötte részt vett a párizsi világkiállításon. Szeptember 12. és 1879. január 12. között Rómában tartózkodott, a Villa d’Estében.[109] Rómában Hohenlohe bíboros tiszteletbeli albanói kanonokká nevezte ki Lisztet, így engedélyezte neki a lila színű öv viselését. Ezt követően Magyarországra utazott, ahol január 18-án megkezdte a tanítást a Hal téri Zeneakadémián. A negyedik évben 12 tanulója volt a mesterosztálynak. A Zeneakadémia a gyorsan növekvő tanítvány-létszám miatt nagyobb épületbe kellett, hogy költözzön, így az Közoktatási Minisztérium megvásárolta a Sugár út (ma Andrássy út) 67. számú saroképületét a Zeneakadémia számára. Ebben az épületben rendeztek be egy lakást Liszt számára az első emeleten, és egy másik lakást Erkel számára a második emeleten.
Liszt 1880. január 15. és március 20. között tartózkodott Magyarországon. Átmenetileg – amíg elkészült a Zeneakadémiai lakosztálya – a Hungária hotelben lakott. Március 14-én adták az új Zeneakadémia első növendékhangversenyét, Liszt tanítványaival.[112]
Az 1881-es évet Liszt Firenzében kezdte. Január 20-án Magyarországra utazott, ahol a Zeneakadémia új épületében beköltözött utolsó budapesti lakásába. Ez a lakás ma egy Liszt-múzeumnak ad otthont. Március 9-én Erkel Sándor vezényletével a Vigadóban bemutatták Második Mefisztó-keringőjét. Április 1-jén Bécsbe utazott, majd 5-én Sopronba és Doborjánba látogatott el. Itt ünnepelte hetvenedik születésnapját. Ugyanekkor, április 7-én leplezték le, Liszt jelenlétében a szülőháza falán elhelyezett emléktáblát.[112]
1881-ben Wittgenstein hercegnő kiadta a „Cigánykönyv” új francia kiadását, anélkül, hogy Liszttel előzőleg egyeztetett volna. Az új kiadásban a hercegnő kibővítette az izraelitákról szóló fejezetet számos sértegetéseket és gyalázkodásokat tartalmazó résszel. Mikor a könyv híre Magyarországra is eljutott, Lisztet számos támadás érte a sajtó részéről. A vádakra Liszt 1883. elején nyílt levélben válaszolt. Ezt a levelet 1883. február 3-án a címzett Gazette de Hongorie főszerkesztője közzé tette. Idézet a levélből: „A sajnálat érzésével írom Önnek e sorokat, mivel elterjedt a pletyka, hogy állítólag zsidóellenes lennék; ezért kötelességemnek tartom, hogy e hamis hírt kiigazítsam. Általánosan ismert, hogy sok, a zenei világban kiemelkedő izraelitával, főként Meyerbeerrel, a kölcsönös tisztelet és barátság talaján álltam, ugyanúgy, mint irodalmi körökben Heinrich Heinével és másokkal.”
1884. február 4-től április 21-ig tartózkodott Budapesten és más magyar városokban (Pozsony, Esztergom, Kalocsa). Február közepén elment az orosz zongoraművész Anton Grigorjevics Rubinstejn hangversenyére a Hungária hotel dísztermébe. Április 25-én Weimarba utazott, ahol az Általános Német Zeneegylet az évi zenei fesztiválján vezényelt. Június 30-án Jénába ment a Szekszárdi mise bemutatása alkalmából. Július végén a weimari herceg Wilhelmsthal kastélyában vendégeskedett. Júliusban a Parsifal előadását tekintette meg Bayreuthban, majd augusztusban Lipcsében megnézte Hector Berlioz Benvenuto Cellini című operájának előadását, aztán ismét Weimarba utazott. Az év végét Rómában töltötte.[115]
1885. január 30-án érkezett Budapestre. Február 27-én a Filharmóniai Társaság a Tassót adta elő a Vigadóban. Március 25-én Magyar királydalát adták elő az Operaház rendkívüli hangversenyén (az Opera előző évi megnyitója Liszt-zene nélkül történt meg). Március 28-án utoljára zongorázott nyilvánosság előtt, az Angolkisasszonyoknál tartott koncerten. Ismét sok utazás következett: Bécs, Weimar, Mannheim, Karlsruhe, Strassburg, Antwerpen, Aachen stb. Az év végén Rómába utazott. Ez volt utolsó római tartózkodása.[115]
A halál éve, 1886
Liszt 1886-ban
1886 elején Rómából Firenzébe és Velencébe ment, ahonnan január 30-án utazott Budapestre, ahol még aznap este az új operaházba sietett, hogy meghallgassa Mihalovich Ödön egyik operáját. Február 2-án kezdte el az oktatást a Zeneakadémián. A zongoraleckék Liszt lakosztályában történtek, ahol ingyen tanította diákjait. Számos weimari diákja is utána jött Budapestre. Február 20-án Liszt megfázott, és több napig ágyban kellett maradnia. A Zeneakadémián március 6-án tartotta meg utolsó óráját. Március 10-én rendezték a Zeneakadémián a búcsúhangversenyét.[116] Március 11-én a ferences templomban imádkozott, majd elment Thomán István koncertjére. A koncert után a pályaudvarra indult, ahol számos barátja várta. A pályaudvar éttermében búcsúvacsorát rendeztek Liszt tiszteletére. 1886. március 11-én 23 órakor Liszt végleg elhagyta Budapestet. Áprilisban, Londonban, a windsori kastélyban fogadta Viktória brit királynő, és neki ajándékozta márvány mellszobrát. Május közepén Weimarba utazott, ahol ismét sokat betegeskedett: vízkór miatt állandóan fájt a lába, a szemén kialakuló hályog miatt alig látott. Ezért utóbb már csak diktált és felolvastak neki. Emiatt Halléba utazott orvosi vizsgálatra. Júliusban részt vett Bayreuthban unokája, Daniela von Bülow és Henry Thode műtörténész esküvőjén, majd Luxemburgba, Colpachba utazott, Munkácsyhoz.[117] Július 21-én ismét Bayreuthba utazott a Parsifal és a Trisztán és Izolda előadására.[116]
Liszt 1886. július 21-én szerdán, délután fél négykor érkezett meg Bayreuthba, megfázva, lázasan és erősen köhögve. Nem lányánál lakott, hanem a Siegfriedstrassén foglalt szállást. Megérkezésekor ágyba feküdt, de este nyolckor átment a Wahnfried-villába, ahol estélyt rendeztek. Az elkövetkező napokban egyre betegebb lett, ennek ellenére nem feküdt ágyba, előadásokra járt és számos látogatót fogadott. Július 28-án egy orvos megállapította, hogy Lisztnek tüdőgyulladása van, ezért ágyban kell maradnia, valamint teljes nyugalomra van szüksége. A lánya, Cosima, megtiltotta a tanítványoknak, hogy szobájában látogassák. Július 31-én, szombaton a mester állapota sokat romlott és öntudatlan volt. Lánya egész nap mellette volt, este azonban a Wahnfried-villába ment egy estélyre, de kilenc órakor visszatért az apja ágyához. Liszt Ferenc 23 óra 30 perckor meghalt.[118]
Lisztet a halotti szobában ravatalozták fel, ahol a látogatók 10 és 14 óra között megtekinthették a halottat. Később halotti maszkot készítettek és lefényképezték a halott mestert. Este egy ideig díszőrséget álltak Liszt tanítványai. Hétfőn ismét felravatalozták a Wahnfried-villa dísztermében, ravatala mellé Wagner szobrát állították. A temetésre kedden került sor a bayreuthi temetőben, a város polgármestere beszélt. A koporsót egy nyitott halottaskocsi vitte. Négy személy tartotta a halotti kendőt, tizenkét tanítványa pedig égő fáklyákkal lépdelt a halottaskocsi mellett. A sír fölé Bayreuth városa később egy mauzóleumot építtetett. Felmerült hamvainak hazaszállítása, de az állam ezt nem kérte.[118]
Liszt Ferenc: Magyar rapszódia No.2 (zenekari mű)
Liszt Ferenc műveinek listája:
Annak ellenére, hogy korai műveit ellátta opus-számokkal, ezek napjainkban ritkán használatosak. Műveit két eltérő rendszer szerint katalogizálják:
· S vagy S/G szám alapján, melyeket Humphrey Searle vezetett be a Grove Dictionary számára az 1960-as években.
· R szám, mely ritkábban használt, és amit Peter Raabe vezetett be 1931-es munkájában: Franz Liszt: Leben und Schaffen.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Liszt_Ferenc_m%C5%B1veinek_list%C3%A1ja
Jegyzetek:
1. ↑ Comp. Coby Lubliner’s essay How Hungarian was Liszt? (Mennyire volt Liszt magyar?)
2. ↑ Például lásd: Demko, Miroslaw: Franz Liszt, compositeur slovaque, Lausanne 2003.
3. ↑ Ramann Franz Liszt…, i. m. 3–11. old.
4. ↑ Peter Raabe: Franz Liszt, Stuttgart 1931.
5. ↑ Burger, i. m. 18. old.
6. ↑ Óvári, i. m. 25. old.
7. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 119. old.
8. ↑ E koncert emlékét örökíti meg annak 150. évfordulóján a Pesti Színház (Budapest, V. ker., Váci utca 9.) bejárati kapujában elhelyezett alábbi szövegű tábla: EBBEN AZ ÉPÜLETBEN / A HÉT VÁLASZTÓFEJEDELEM- / HEZ CÍMZETT EGYKORI / FOGADÓBAN ADTA ELSŐ / PESTI HANGVERSENYÉT / A 12 ÉVES / LISZT FERENC / 1823. MÁJUS 1-ÉN // LISZT FERENC / TÁRSASÁG // BUDAPEST / FŐVÁROS TANÁCSA / 1973.
9. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 89. old.
10. ^ a b Káldor, i. m. 109. old.
11. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 20–22. old.
12. ↑ Burger, i. m. 12. old.
13. ↑ Ramann, i. m. 388. old.
14. ↑ Raabe I. 229, N. 5. (leckénként 1 dukátot)
15. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 23–24. old.
16. ^ a b Hamburger Liszt, i. m. 24. old.
17. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 26–27. old.
18. ↑ Alan Walker: Franz Liszt London, 1996 I. 106-107.
19. ↑ marinov: Homlokon csókolta-e Lisztet Beethoven?. Urbanlegends.hu, 2011. október 14. (Hozzáférés: 2011. október 19.)
20. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 26. old.
21. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 28. old.
22. ↑ Burger, i. m. 23. old.
23. ^ a b Hamburger Liszt, i. m. 29. old.
24. ↑ Nádor, i. m. 26. old.
25. ↑ A fogadó helyén a belvárosi Váci utcában ma a Pesti Színház épülete áll, Liszt koncertjére emlékeztető táblával.
26. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 30–31. old.
27. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 34–35. old.
28. ^ a b Hamburger Liszt, i. m. 38. old.
29. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 393. old.
30. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 394. old.
31. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 39. old.
32. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 40. old.
33. ↑ Ramann, i. m. 97. old.
34. ↑ Ramann, i. m. 100. old.
35. ↑ Óvári, i. m. 102. old.
36. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 41. old.
37. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 42–43. old.
38. ↑ Nádor, i. m. 43. old.
39. ↑ Óvári, i. m. 107. old.
40. ↑ Walker, i. m. 167. old.
41. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 67–74. old.
42. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 61–64. old.
43. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 64–66. old.
44. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 74–31. old.
45. ^ a b Hamburger Liszt, i. m. 74–77. old.
46. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 79. old.
47. ↑ Jurnal des Débats, 1837. április 3.
48. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 80–81. old.
49. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 88. old.
50. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 89–91. old.
51. ↑ Ramann II., i. m. 93. old.
52. ↑ Erről a kilenc koncertről a bécsi Allgemeine Theaterzeitung részletes tudósításokat közölt Heinrich Adamio szerkesztőtől.
53. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 107. old.
54. ↑ A kardot Liszt – más tárgyakkal együtt – 1873-ban a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta.
55. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 101. old.
56. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 109–110. old.
57. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 138–139. old.
58. ^ a b Hamburger Liszt, i. m. 397. old.
59. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 139. old.
60. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 398. old.
61. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 140. old.
62. ^ a b c Walker, i. m. xi. old.
63. ↑ Nádor, i. m. 167. old.
64. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 142. old.
65. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 184. old.
66. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 146–147. old.
67. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 151. old.
68. ^ a b Hamburger Liszt, i. m. 399. old.
69. ↑ Hamburger Liszt kalauz, i. m. 50. old.
70. ^ a b Zenei lexikon, i. m. 474. old.
71. ↑ Hamburger Liszt kalauz, i. m. 250. old.
72. ↑ Hamburger Liszt kalauz, i. m. 285–292. old.
73. ↑ Somfai, i. m. 108. old.
74. ↑ Walker, i. m. xii. old.
75. ↑ Hamburger Liszt kalauz, i. m. 35–59. old.
76. ↑ Hamburger Liszt kalauz, i. m. 185. old.
77. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 229–231. old.
78. ^ a b Hamburger Liszt, i. m. 232. old.
79. ^ a b Hamburger Liszt, i. m. 400. old.
80. ^ a b Hamburger Liszt, i. m. 401. old.
81. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 228. old.
82. ↑ Hamburger Liszt kalauz, i. m. 90. old.
83. ↑ Hamburger Liszt kalauz, i. m. 49. old.
84. ↑ Hamburger Liszt kalauz, i. m. 64. old.
85. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 229. old.
86. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 401. old.
87. ↑ Hamburger Liszt kalauz, i. m. 60. old.
88. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 238. old.
89. ↑ Óvári, i. m. 278. old.
90. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 239. old.
91. ^ a b Hamburger Liszt, i. m. 402. old.
92. ^ a b Walker, i. m. xiii. old.
93. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 239–242. old.
94. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 267. old.
95. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 268. old.
96. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 255. old.
97. ↑ Hamburger Liszt, i. m. 249. old.
98. ↑ Burger, i. m. 230. old.
99. ↑ Hamburger Liszt kalauz, i. m. 212–214. old.
100. a b Hamburger Liszt, i. m. 310. old.
101. a b c d e f Hamburger Liszt, i. m. 405. old.
102. Hamburger Liszt, i. m. 315. old.
103. Hamburger Liszt, i. m. 328. old.
104. Hamburger Liszt, i. m. 333. old.
105. Hamburger Liszt, i. m. 405–406. old.
106. A Hal-tér a pesti Duna-parton volt, az Erzsébet híd mai hídfőjénél, a belvárosi templom közelében.
107. a b c Hamburger Liszt, i. m. 406. old.
108. Hamburger Liszt, i. m. 339. old.
109. a b c d Hamburger Liszt, i. m. 407. old.
110. Hamburger Liszt, i. m. 341. old.
111. Hamburger Liszt, i. m. 317. old.
112. a b c d Hamburger Liszt, i. m. 408. old.
113. Hamburger Liszt, i. m. 333–334. old.
114. a bHamburger Liszt, i. m. 409. old.
115. a b Hamburger Liszt, i. m. 410. old.
116. a b Hamburger Liszt, i. m. 411. old.
117. Hamburger Liszt, i. m. 384. old.
118. a b Hamburger Liszt, i. m. 385–387. old.
Források:
Békefi Ernő: Liszt Ferenc származása és családfája. Zeneműkiadó, Budapest, 1973. ISBN 963-330-056-8
Hamburger Klára: Liszt. Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1980. ISBN 963 280 774 X
Hamburger Klára: Liszt kalauz. Zeneműkiadó, Budapest, 1986. ISBN 963 330 605 1
Nádor Tamás: Liszt Ferenc életének krónikája. Zeneműkiadó, Budapest, 1977. ISBN 963-330-084-3
Óvári József: Liszt Ferenc – A magyar zeneszerző közérthető életrajza. Püski Kiadó, Budapest, 2003. (formailag hibás) ISBN 9639337115
Somfai László: Liszt Ferenc: h-moll szonáta. In: Kroó György szerk.: A hét zeneműve, 1979/2. Zeneműkiadó, Budapest, 1979.
Burger, Ernst: Franz Liszt, Eine Lebenschronik in Bildern und Dokumenten. München 1986.
Raabe, Peter: Liszts Schaffen, Cotta. Stuttgart, Berlin, 1931.
Ramann, Lina: Franz Liszt als Künstler und Mensch. Lipcse, 1880., 1887., 1894.
Ramann, Lina: Lisztiana, Erinnerungen an Franz Liszt in Tagebuchblättern, Briefen und Dokumenten aus den Jahren 1873–1886/87. szerk. Arthur Seidl, Mainz, 1983.
Walker, Alan: Liszt, Carolyne, and the Vatican. The Story of a Thwarted Marriage. Pendregon Press, Tuyvesant, M. Y., 1991. ISBN 0-945193-09-2
Szabolcsi Bence, Tóth Aladár: Zenei lexikon 2. Zeneműkiadó, Budapest, 1965. 460–483. old.
Magyar nagylexikon 12. Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 174–175. old. ISBN 963 9257 07 9
Káldor János. A magyar zenetörténet kistükre. Budapest: Rózsavölgyi (1938)
Hiperion – Piano Music – An introduction to the complete recording, Leslie Howard (piano)
http://hu.wikipedia.org/wiki/Liszt_Ferenc
http://www.liszt-2011.hu/hu/world-liszt-day-vilag-hallgat-lisztre
Címkép:
Liszt Ferenc 1856-ban (Wilhelm von Kaulbach festménye)
Legutóbbi módosítás: 2019.11.19. @ 09:16 :: H.Pulai Éva
