És földet értünk a
semmiből, és oda tartunk.
Markunk tárva, árva
bőrrel fedve, bűntelen
még, a hát mögé rejtett
tőr várva várja,
hogy ok legyen.
Csak biztos, ami biztos.
Ott lapul egy kés,
némi fenyegetés aduászként,
sakkban tartani az ellent.
Csak az ellen nem véd
ami támad,
de jól jöhet még végső érvként,
ha az elme fárad.
Elkopott valahol -ha volt-
a naiv lelkesedés.
A bokor mögött mi lapulhatból,
csak az ismeretlen fenyegetés
érzése maradt,
a kíváncsi vágy lángja nélkül.
És ilyenkor jönnek a fegyverek,
hogy bármi újat: eszmét, rendszert,
ideát a tűzre küldjünk,
halni nyomban.
Minél hangosabban lősz,
annál inkább igazad van.
Legutóbbi módosítás: 2013.10.10. @ 14:00 :: Irlanda Máté