Egy vers margójára
Koosán Ildikó
….. a hiányzó szóra várok…
majd… talán jönni fog… ugyanaz,
…a mindig ugyanaz… az elkoptatott…
… a százszor eléd tárt zaklatott
érzésvilágom, az éltetőm… az enyém ….
…egyedüli ezen a világon,
verssorok katlanában vergődő igaz
társadé; s benne a szavakba búvó
testetlen árvaságom…. a szó…ez a
hegycsúcson, lapályon, úttalan
síkságon átzúgó keserű vigasz …
… jön, hangulathullámon hánykódó
fénytelen csöndjeim éjjelén, ha, mint
védtelen sziklapart fövenyét a vihar,
vágyaimat az álom lelkemig kavarja…
…jön, tudom, nem ártani, … csupán
a fogyó napi lét lihegő szenvedélyét
fáradtan ziháló csönd-szóra váltani…
…de addig lombtalan ágak
sóhaját írom arcodra a semmi várás
holdfényes káprázatában,
ha télderes hajnalpírzuhogásban
veled ébredek távoli virágbibezenére …
hogy most… és akkor is tudd… lásd…
ez vagyok én, a mindörökké álom…
jövőtlen harmatcsepp őszvégi
vadvirágon…
Szombathely, 2013. október 12.
Legutóbbi módosítás: 2013.10.12. @ 10:31 :: Koosán Ildikó