1. Surranunk, ha lehet
Egyik reggel csengettek, még a fürdőben voltam, de amikor harmadszor is úgy szólt, mintha ráragadt volna valaki keze, kimentem (gurultam) az előszobába. Zárt ajtón át társalogtunk, megkérdeztem, ki ő és mit akar, azt válaszolta, „hát a mester…” — Mivel semmiféle szakit nem hívtam, és amikor sem a nevét, sem az okot, hogy miért jött, nem volt hajlandó megmondani, hát nem túl barátságosan közöltem, hogy nem várok szerelőt. Majdnem könyörgött, elég jellegzetes stílusban:
— Csak az ajtót nyissa ki aranyos, nem mennék beljebb…
Na, ez már végképp a trükkök egyikére hasonlít, gondoltam, és ijedtemben dühös lettem.
— Nem vagyok aranyos, hanem mérges, hagyjon engem békén.
— Bocsánat, ha megsértettem… — és folytatta még, de nem hallgattam tovább, mert fáztam is egyszál pendelyben.
Amíg öltözködtem, azon meditáltam, fel kéne hívni a kissé engedékeny, befolyásolható szomszédasszonyt, nehogy ajtót nyisson… Áh, hiszen tudja, hogy óvatosnak kell lenni, nyugtattam magam…
Szellőztetni nyitottam az ablakot, hát látom, épp a szemközti ház lakásaiba csenget egy zöld overálos férfi, és ahogy megfordult, jól szembe nézett velem. Ez lehetett nálam is? Talán.
Kis idő múlva behozta a postámat a szomszédasszony, rögtön rákérdeztem. Igen, hozzá is becsengettek, ő ki is ment, megkérdezte, mit akar a munkásruhás férfi, mire azt válaszolta, itt jön a kolléga, aki majd a papírokat hozza, és elmagyarázza.
Erre mondtam egy cifrát…
— Azannya, ugyanaz a szövege, mint a gyanús késköszörűsöknek nem is egyszer! Emlékszel? Látod, senkiben nem szabad megbízni, be ne engedj senkit! — ő bólogatott, de ennél több szó nem esett köztünk a látogatókról… Bíztam benne, hogy ennyi volt… pedig furcsán, zavartan viselkedett a szomszédasszony, aki egyébként sem bőbeszédű.
Nem sok idő elteltével a lánya zaklatottan rohant be hozzám, hogy anyukája szekrényéből eltűnt a pénze…
(Ezek szerint sikerült bekérezkedniük hozzá?)
Ekkor azonnal hívtuk a rendőrséget. Ki is jöttek tíz percen belül, újlenyomatokat is vettek a szomszéd lakásban.
Engem is kikérdeztek, elmondtam, amit tudtam… Kaptam tőlük egy közvetlen telefonszámot a rendőrségi ügyeletre, és éjszakára bekapcsoltam a riasztót, ami csak a semminél jobb.
Estig itt bóklásztak a ház körül az egyenruhások, ennyi… Hanem kb. egy hónap múlva levelet kapott a szomszédasszonyom, melyben közölte a kapitányság, hogy a nyomozás nem hozott eredményt, de mellékeltek egy pontos elszámolást a nyomozati akció tetemes áráról…
~*~
2. Közösség
Hosszú, nyitott folyosóra nyílik minden lakás az alföldi város egyik peremkerületében, háromszintes társasház magasföldszintjén, ahol lakom. A földszinti kb. két méterre húzódik a talajtól, alacsony vaskorlát szegi, a végén ajtó vezet az elvileg zárt lépcsőházba. Azért nem ténylegesen zárt, mivel a főbejárat ajtaját évtizedek óta még behajtani sem lehetett, nemhogy zárni.
Két lábam kisgyermek koromban bénult le Heine-Medin (gyermekbénulás) következtében, ezért mostanra karjaimat tönkretettem: támaszkodással, botozással, a magamat emelgetéssel, de folyamatosan rontom a kerekesszékem hajtásával is, amibe tíz éve kényszerültem. Hozzám sokan járnak segítők, mert nem kis nehézségek árán, de elrendeztem, hogy minden házhoz jön, élelemtől a gyógyszerig, fodrásztól a cipészig és fizioterápiás nővérig. Akadálymentesítettem a lakást, van riasztó készülékem, segélyhívóm, telefonon intézkedem, megoldom az életem… Nem egyszer dobtam ki erőszakos, hívatlan látogatót… de:
Egyszer felfeszítették a földszínt egyik lakójának ajtaját, és rendesen kipakolták, mivel ő nem tartózkodott otthon. Mire a szomszédjának feltűnt a szokatlan zaj és kinézett, már épp átugrottak a korláton és elmenekültek a tettesek. Egy másik alkalom volt, amikor idős szomszédasszonyomhoz csengettek, ő gyanútlanul ajtót nyitott, mire két idegen bebocsátást kért, valami kedvezményes akcióra hivatkozva, amihez a nyugdíjszelvényére is szükség lenne… Szegény kis öregasszony azonnal megkereste a kért szelvényt, és csak távozásuk után jóval később jött rá, hogy amíg őt az egyik kéretlen „vendég” lefoglalta, addig a másik beljebb osont, és finom érzékkel azonnal rátalált a kis tartalék pénzecskéjére.
Ezek után sokszor felmerült, hogy a házalók, sőt besurranó tolvajok ellen valahogyan védekezni kéne, a két kifosztott és nem itt lakó családjuk kitalálta, hogy kulcsra kéne zárni a folyosó lépcsőházba nyíló ajtaját. Én voltam az első, aki ez ellen tiltakoztam — több okból is:
1. annak az alsó szinten nem sok értelme van, könnyedén megközelíthető,
2. csengőre nincs pénz, anélkül nem megoldás, mobil telefonja sincs mindenkinek. Ha csináltatunk is kulcsokat, minden ide érkezőnek nem tudunk adni,
3. végül én ki se tudok menni odáig, hiába is szólna a látogatóm előre, hogy nyissak, tehát én lennék teljesen elzárva a világtól.
Így aztán alaposan kétségbe estem, amikor egy augusztus eleji szép napon a ház közös képviselője minden előző megbeszélés nélkül csak vígan beszólt a nyitott ajtómon, hogy a következő hétfőtől zárják a folyosók ajtaját.
Mit tehettem mást, felhívtam az önkormányzat kerületi képviselő asszonyát, hogy ilyenkor mi a teendő. — Magával ezt nem tehetik — mondván, automata nyitást javasolt azonnal, de nem az én költségemre. Én meglepődtem, egyben közöltem, hajlandó vagyok annyiban hozzájárulni, amennyibe az én lakásomba vezetés kerül, de elintézni nem tudom. Biztosított róla, hogy ez már nem az én gondom… Ő intézkedik… Ennyi volt az én kezdeményezésem, aktív szereplésem.
Az önkormányzat közgyűlése — tekintettel az általam felhívott kerületi képviselőtől értesült körülményekre — augusztus közepén megszavazta a kapu elektromos zárásának költségét, sőt nekem a kaputelefont is, a többi lakó pedig kedvező árajánlatot kapott a bekötésekhez. Először senki nem kérte. Lakógyűlést hirdettek a házban, de hibás dátummal írta ki az itt illetékes, így a kiérkező házkezelőség senkivel nem tudta megbeszélni, miről is van szó.
Nem sokkal ezután a házkezelőségtől tárgyalni kezdtek szerelő szakemberrel a megoldás kivitelezéséről, élőbb engem értesítettek, majd kijöttek hozzám, látták, valóban nem tudom megoldani a folyosói ajtó nyitogatását, pláne télen… (Sőt, nekem még a váratlan csengetés is nehézséget fog okozni, de megértem, hogy kell a védelem.)
Ennek ellenére a ház közös képviselője már zárat cserélt minden folyosón és kulcsokat osztott, mindenkinek egyet. Én azonnal csináltattam egy tucatot, ki is osztottam a rendszeresen hozzám járóknak. Ám a helyettes ebédszállítónak nem volt, ő beugrott a korláton, jött olyan is, aki mobilon szólt, hogy itt áll, de nem tud bejönni. Telefonáltam én három lakótársnak is a segítségét kérni, de egyik nem vette fel, a másiknak ki volt kapcsolva, a harmadik a városban mászkált épp… Mire kivergődtem, eltelt több mint fél óra, és úgy megerőltettem a karomat, hogy alig bírtam emelni másnap.
Egy hónapba tellett, míg besorolta a szerelő, a szerelés a főbejáraton még három napba, a beüzemelés további egy hétbe… Én saját költségemre kértem egy plusz készüléket is, hogy az ágyam mellett is legen. Rajtam kívül még három lakásba köttették be azóta. Közben akkora lett a zúgolódás a lakók körében, mintha soha, senkinek nem jutott volna eszébe eddig a kapuzár. Ebben a városban csak két házban nem volt eddig kaputelefon, egyik a miénk. A lakók végig se gondolták, hogy a központi zárat ajándékba kapták… Mivel a házkezelőségnek esze ágában nem volt egyhamar beszereltetni.
Mindenki kapott kulcsot és kódot, csak meg kell tanulni, használni. Így nem a három színt egyenkint, hanem a ház, egyben a sokszor kifosztott pincék is biztonságban vannak.
(Csak súgom, hogy a magasföldszint továbbra is alacsonyan van… Csak egy ugrás!)
A működés első napján aztán jól megkaptam a magamét. Annak a lakónak a lánya, aki régóta engem győzködött, hogy zárni kéne a folyosót, feldúltan benyomult hozzám. Számon kérte, hogy ezt miért kezdeményeztem, jól elintéztem, mert most nem csak én, hanem minden más lakó be-, illetve ki lett zárva… Örüljek — közölte —, hogy ő legalább szemembe mondja, milyen rosszat tettem, mert a többiek a hátam mögött szidnak.
Harmadik nap, hogy működött a kapuzár… szomszédasszonyom már megtanulta a kódot, de első nap még kizárta magát… Még gombnyomásra engedtem be az ebédfutárt, de meglepetten mondta, hogy szerencsére magával hozta a folyosó kulcsot, mert ezt is zárva találta ma, a harmadik napon.
Erre már kicsit elkeseredtem, azt hihettem, engem akarnak így bosszantani, pedig nem sejtik, megint mekkora bajban leszek este, amikorra egy műszaki szerelőt várok, akinek nincs kulcsa…
A folytatás sem szívderítő.
Kiderült, hogy átmenetileg kellett zárni itt fent, mert éjjel valaki megrongálta, kitépte a nyelvét a lenti zárnak, és tárva volt a kapu… A szerelő azóta kétszer javította… amikor működik, engedtem már be magát kizáró lakót, de csengettek rám pirkadatkor, csak heccből is.
A kapcsolótáblát is betörték, minden nap újabb rongálások történnek.
A földszinti folyosó ajtót egyik lakó zárja, a másik nem, de én soha nem tudom, ki és mikor…
Szép, új világ!
Legutóbbi módosítás: 2013.10.16. @ 12:39 :: Pápay Aranka
