Sánta_Zsolt : Reggeli rianás

Nyomtatás

Ködbe feszült tél, húrja mint zokog:

gyöngén mereng fent a Nap nyűtt husán;

zene sem szól, csak kedvem andalog:

míg ásít kint a tél-ősz langy bután.

A harmatcseppek füvön rezegnek,

ahogy beléjük kap a kósza szél,

múlt képei: titeket feledlek,

s lassan zümmög ereimben a vér.

Homály takarta, fény nyelte csillagok:

látatlan képetek ring fel nekem,

bennem az ősz sajog, s csak hallgatok

talpnyomaimba hullt zord képzeten.

Erdőt látok panelházak helyett,

búvó törzseik közt lágy fény pihen,

szél sem jár lombtalan fejük felett

vakbuzgó, együgyű, tarka hiten.

Keresztre feszül most fent a gyenge Nap,

lent, mint tenger zúg a kocsik heve:

elkésett percekbe költöző fagy

körbe-körbe jár, mint megtévedt zene.

Banálisan hallgat a fogyó reggel,

álmos a vér az erek zegzugain:

míg sisaktalan, zord, borongó fejjel

csapzott zene szól a légnek ajkain.

                                         2011. febr. 11.