Seres László : A felcsillagozott égen

 

 

Ketten írjuk a verseket.

Én, meg ő, második énem.

Ő ifjúként ír nyerseket,

én beletörődőn, vénen.

Ő álmodozva, én ébren,

a jövőt ő, én a múltat 

a felcsillagozott égen.

Keressük újra magunkat.

Ő kérdez, én válaszolok.

Gyökerét óvja már az ág,

ősét a világrahozott,

s kételyek magányába zár

rejtélynek, örök talánynak,

hogy kibontsa virágait

gyenge kelyhéből a mának,

s fölém nő, mikor elvakít,

én meg hagyom, hadd ragyogjon,

mint fénylő csillagrendszerek,

hisz én voltam ő egykoron,

s holnaptól újra… ő leszek.

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2013.10.09. @ 18:07 :: Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.