Szilágyi Hajni - Lumen : Csendelő

 

 

azt hiszem, holnap szeretni foglak…

 

Hisz teljesen mindegy merre

nézel, Északnak tartasz, vagy

Dél felé zuhansz. Ha nem

vagy, nélküled minden hallgat.

Fél. Magányos. Üres.

 

Csendet őröl felettük a hajnal,

köddé válnak a házak, a hegyek.

A fények elcsorognak más

világokba, és mi tanuljuk

a zuhanást az ismeretlenbe.

 

Hajlott hátú, álmatlan

éjszakák forgolódnak

mellettünk, vetetlen

ágyunkon ráncos- arcú

ébredések sírnak. Imákba

bújnak a fázó reggelek.

Én Istenem, te Istened,

kinek a bűnét cipeljük…

Kinek az álmát éljük.

 

Vállamon gubbasztó, szürke

hétköznapok lélegeznek,

mint ázott, konc- galambok,

Isten tenyerében…

Rejtelek. Hordozlak, űzlek,

hívlak, de hiába lapozom

a holnapokat, keresem az

alvó földre zuhant szavakat,

valaki helyettünk éli álmainkat…

 

Az idő megállt köztünk,

most minden fél, magányos, üres.

Térdre ereszkedik bennem a félelem,

 

azt hiszem, tegnap nem szerettelek…

Legutóbbi módosítás: 2013.10.05. @ 08:31 :: Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 0 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"