Tóth Zita Emese : Fohász

‘És bocsásd meg vétkeinket,

miképpen mi is megbocsátunk

az ellenünk vétkezőknek.’

 

És most sziklaként gördüljön le

szívünkről a világ,

miképpen a már és a még

el nem követett hibák is guruljanak

utána,

hogy a félreértett szavak se legyenek hiába,

tanuljunk a dübbenésekből

és ne csak későn döbbenjünk rá,

ha valami véget ért.

Nem ígér a szám már semmit,

nem enyhít rajta nyugtató gondolat,

hogy túl nagy falat nekem megalázkodni

-és talán neked is, értelme sincsen-

hogy itt benn még harapja idegszálaim az akarat,

a ’nem lehet’.

Hogy mégis hol kezdődött a nélküled könnyebb

és a veled csak nehezebb?

Lehetett volna minden, ahogy meg volt írva

egy kis fecnin pár éve,

de most már csupán kár érte,

hogy nem voltunk egymásnak elég.

 

A pap int kezével,

a tömeg lelép…

Legutóbbi módosítás: 2013.10.21. @ 16:50 :: Tóth Zita Emese
Szerző Tóth Zita Emese 147 Írás
'92 ősztől vagyok. 8 évesen kezdtem verset írni. Azóta is tart.