Avi Ben Giora. : Egy anya tragédiája 5.

Nyomtatás

Másnap Margit, ahogy ideje engedte telefonált Jánosnak, hogy közölje vele az időpontot.

— Tehát pénteken?

— Igen! Gyere már hatra, addigra biztosan elkészülünk mindennel.

— Hatra? Gondolod, hogy megúszod az aznapi korrepetálást? De üsse kavics. Bepótoljuk máskor. Nincs már sok idő az érettségiig. Utána meg a felvételi. De semmi pánikolás, minden menni fog! Az nem kérdéses, hogy a felvételin meg fogsz felelni, különbben nem nyúználak. Egy gond lesz, ami ellen semmit sem tehetünk, a helyhiány. Szinte évente kétszeres túljelentkezés van. Először a külhoni diákokat nyomják be, akik a „baráti államokból” érkeznek. Utána jönnek a kiemelt fejesek gyerekei, és végül a nép lányai, fiai. Ám még ott is rostálnak. Maximum egy évet vesztesz, mert ha nem kerülsz be rögtön, következő évben ismét jelentkezhetsz. Akkor már nagyobbak az esélyek, mert van már adatuk rólad, hogy sikeresen felvételiztél, csupán létszám felett estél ki.

— Köszönöm a felvilágosítást. Sajnos pont ez az, amitől szintén tartok. És mit fogok az egy év alatt csinálni? Hiszen nem ülhetek otthon ölbe tett kezekkel? Azt a törvény bünteti. Ápolónőnek meg nem megyek el, még ha ezért megbüntetnek, akkor sem.

— Nem kell ennyire sötéten látni! Végső esetben beiratkozhatsz egy egyéves laboráns tanfolyamra. Sőt! Az is megoldható, hogy mellette rögtön dolgozhass, mint laborasszisztens. Ezzel letudod a féléves kötelező gyakorlatszerzést. Igaz, azt is fizetik már, de a hierarchia lépcsőit könnyebben lehet megmászni. Mert az ott is van.

— Én laboránsnak? Anyám eleve a gyógyszerészetire akarta, hogy menjek, folytatva az ő szakmáját. Nekem semmi kedvem ahhoz. Számomra marha unalmas a kémcsövezés, meg a lombikozás. Nem az én világom.

— Az ápolónőségnél még mindig jobb!

— Ez igaz. Akkor péntek délután hatkor várunk!

— Bocs, de még nem mondtad a címet. Párszor ugyan hazaszállítottalak, és tudom melyik ház. Gondolom, van névtábla is, ahol kikereshetem.

— Van persze, csak néha nincs világítás, mert ha kiég az izzó, a házmester csak napok után cseréli ki. Addig tapogatózva kell járni. Tass vezér utca 4. második emelet. Nevet tudod, és a lift hol működik, hol nem. Jó lábad van, szerencsére. Ja, majdnem elfelejtettem. Angélának szólok, hogy most pénteken nem tudunk tanulni nálad, mert dolgod van.

*

Már a hét elején lázas előkészületekbe kezdett Margit. Összeállították a menüt. Sok pontban nem jutottak közös nevezőre az elején. Margit anyja először gulyást szeretett volna készíteni, mire Margit lehurrogta, hogy az olyan snassz egyszerű. Végül is a csirke győzött. Csirkeleves, utána csirkecombok vörösboros mártással, vörösborban sütve. Desszertnek pedig a palacsinta mellett döntöttek.

— A palacsintát neked kell majd sütni — figyelmeztette lányát a szakácsnévá avanzsált mama.

— Persze, csak el kell mondanod, hogyan kell.

— Még nem sütöttél palacsintát? Kétféle receptem is van: tejjel vagy szódavizzel.

— Szódavízzel? — csodálkozott el.

— Igen! Az a könnyebb, egyszerűbb, kevesebbszer ragad le mint a tejes. Majd megcsinálom neked a masszát és párat ki is sütök, hogy lássad, mi a technikája.

Csütörtökre mindent beszereztek. Margitnak volt iskolája, de igyekezett haza, hogy be tudjon segíteni. Smójci szóvá is tette:

— Mitől vagy ennyire izgi? Soha sem siettél annyira haza, mint most. Talán van valami összefüggés aközött, hogy a „tanár úr” ma nem tud órát adni?

— Jó helyen kapizsgálsz… de ne légy kíváncsi, majd mindenről tájékoztatlak.

Mire hazaért, anyja már a menü felével készen is volt.

— Neked nem maradt sok hátra, csak a terítés, és a palacsintázás. A palacsintatészta már kész. Elkezdhetjük kisütni. A töltelék összeállítása is rád vár.

Margit nem bizonyult elég ügyesnek, mert az első palacsinták bizony leragadtak a serpenyőbe. Feldobni, meg meg sem kísérelte, lapáttal forgatta, ami lényegesen több időt vett igénybe.

— Tebelőled sem lesz szakácsnő, de ne keseregj! Minden kezdet nehéz. Én sem lánykoromban tanultam meg főzni.

Mire János megérkezett, minden a helyére került, szépen elkészítve. Egy hatalmas csokor virágot hozott, meg egy üveg jóféle bort. Nem győzte dicsérni a feltálalt étkeket.

— Kit dicsérhetek ezekért a mennyei ízekért?

— Mind a kettőnket — válaszolt gyorsan Margit anyja. — Közösen csináltunk mindent. Kivétel a receptúra, elvégre én vagyok a nagy „méregkeverő mester”.

— Margit mondta, hogy gyógyszerész tetszik lenni.

— Ami azt illeti, nem tetszik! Pontosabban a javadalmazás nem. A szakma az más.

Sokat beszélgettek, és nem is vették észre mennyire elszaladt az idő. Már este 11 volt, mire János felállt búcsúzkodni.

— Nagyon köszönöm ezt a szép estét — hálálkodott. — Remélem a jövő heti írásbeli után a szóbeli érettségi is simán le fog menni. Utána a felvételi vizsga gyerekjáték lesz.

— Reméljük — hagyta jóvá Margit. — Rajtam nem fog múlni. Igyekszem mindent beleadni.