6.
A matek írásbeli napjára János szabadnapot szeretett volna kérni, de nem kapott. Cserélni tudott az egyik kollegával, így reggeli műszakba került. A beosztása alapján három műtéten kellett részt vennie. Kicsit bosszankodott, de sikerült megnéznie a feladatokat, és azokat gyorsan meg is oldotta.
Ha odafigyelt, és nem pánikolt be, nevetve megoldotta, hiszen ezeket sokat gyakoroltuk — gondolta magában. — Valahogy értesíteni kellene, hogy találkozzunk — töprengett. — Ó de kerge birka vagyok. Hova mehetne legelőször? A Fagyishoz, Smójcival egyetemben. Biztosan a fele osztály ott lesz, hiszen az a „törzshelyük”.
Négyig lett volna a munkaideje, ám a műtétekkel délig végeztek. Délután csak készenléti ügyeletben kellett lennie. Beszélt az osztályvezető főorvossal, és elkéredzkedett.
— Elengedem, Radnai, de mondja? Mitől ennyire nyugtalan? Történt valami a családban?
— Nem, semmi sem történt. Más jellegű probléma, de majd beszélek róla legközelebb.
— Csak nem nősül?
— Olyasmi, ám maga az esemény még odébb van.
— Szóval eljegyzés! Hadd gratuláljak.
János gyorsan elhagyta a kórházat, igyekezett, ahogy csak tudott. A Bartók Béla út, a nap szinte minden időszakában zsúfolt volt. Próbálkozott mellékutcákon keresztül rövidíteni, eredménytelenül. Mások is így akartak tenni, nagyobb dugóba került, mint amiből szabadulni akart.
— A fene egye meg! Gyalog hamarabb odaér az ember, mint kocsival.
Kinézett egy parkolót, ahol éppen elakadt a tovább haladás, hát gyalog folytatta útját. Az egész csapat kint ült a teraszon, és egymás szavába vágva magyarázták a megoldási lehetőségeket a matek írásbeli anyagából. Smójci — amolyan fővezér — mindenkit túlharsogva mondta:
— Pezsgőt kellene bontanunk, hiszen valamennyiünknek sikerült az írásbeli. Nem bukik meg senki sem!
— Akkor majd én elmegyek és hozok pár üveggel — kapcsolódott be János, éppen akkor érkezve.
— Várj, összedobunk rá pénzt!
— Hagyjátok, mindenki a vendégem.
Mielőtt elindult a közeli ABC-be még súgott valamit Tibor fülébe, aki éppen ott serénykedett. Helyeslőleg bólogatott. Pár percbe sem telt, és János üvegekkel megrakodva tért vissza. Pukkantak a pezsgős dugók és önfeledten koccintgattak. János előhalászott a zsebéből egy papírt, amire a tételek helyes megoldásait vezette le.
— Nézzük akkor meg még egyszer, hogy helyesen dolgoztátok e ki.
Mindenki igyekezett köréje gyűlni.
— Állj! Ezek nem azok a tételek, amiket mi kaptunk — szakította félbe Margit.
— Már hogyne lennének azok? Az egész országban egységes az érettségi vizsga anyaga.
— Kivéve a szakiskolákat. Tessék, itt van, nézzed meg — tolt elé egy négyrét hajtogatott papírt Margit.
János a többi lánnyal elkezdte kidolgozni a tételeket. Duplán megnyugodhattak, mert többé-kevésbé mindenki helyesen oldotta meg a feladatokat.
— A java csak most jön, lányok. A szóbeli még hátra van — sóhajtott Smójci.
— Már sokat nem fog számítani nekünk — szólt az egyik lány. — Ha semmit sem tudunk mondani, akkor is átcsúsztunk. Nekünk nem annyira fontos a jeles vagy jó, mint azoknak, akik orvosira akarnak menni.
Lassan kiürült a terasz, csak Smójci és Margit maradtak. János Tiborral beszélgetett.
— Mennyi az idő, Smójci? — nézett fel Margit.
— Fiatal még az idő — vetette oda flegmán, ám amikor rápillantott az órájára kissé megijedt.
— Azt a mindenit. Kilenc múlt. Kéne szedelőzködnünk. A szüleink biztosan frászt kaptak már, hogy mi történhetett velünk. Megyek, telefonálok haza, ha tudok, még mielőtt kitör a családi perpatvar.
— Várj, megyek én is. Megkérem Jánost, hogy vigyen haza téged is.
Mind a ketten gyorsan telefonáltak.
—János! Én megyek villamossal, hiszen közel lakom. Vidd haza Smójcit, és ha van időd, akkor gyere vissza hozzánk. Rendben?
— Nem lesz túl késő? Nem fogok zavarni?
— Ugyan már! Anyám még biztosan a tévét nézi. Mire hazaérek pont vége. Kapok egy nagy fejmosást, de túl fogom élni.
— Kellek én ahhoz? Amolyan villámhárítónak?
— Nem egészen. Viszont ha te meséled el, hogy előreláthatólag nem vágnak el, az számára jobban elhihető.
— Hát jó, legyen. Nem tudom, mikor érek vissza hozzátok. Meg kell keressem az autómat, valamelyik mellékutcában hagytam.
Margit természetesen megkapta otthon a „beosztását”.
— A telefont rég feltalálták, hála Bellnek. Annyit megérdemeltem volna, hogy hazatelefonálj, hogy nem mentél a Dunának bánatodban, mert nem sikerült az írásbeli. Na, mesélj, mi is volt.
— Nem mentem volna a Dunának még ha nem is sikerül. Ennyit nem ért volna. János nemsokára jön, és elmeséli, mit alkottam.
— Egy pillanat! János írásbelizett, vagy te?
— Természetesen én, de ő odajött a Fagyishoz, kidolgoztuk vele is a tételeket. Sikerült! Most már csak a szóbelin kell átmennem, és utána jöhet a felvételi! — ujjongott Margit.
— Jól van már na, nem kell mindjárt felverni az egész házat örömödben. Ám mondd, mit fogsz készíteni Jánosnak? Biztosan éhes lesz. Vagy voltatok vacsorázni?
— Dehogy voltunk! Kettőtől kilencig ültünk a Fagyisnál. Nem vettük észre, hogy elment az idő. Amikor hazatelefonáltam, hogy megnyugtassalak, akkor indult el Smójcival, hogy hamarabb hazaérjen.
— Nem akarod azt mondani, hogy reggel óta nem ettél?
— Ettem! Három nagy adag fagyit tejszínhabbal. Sőt! Leöblítettük pezsgővel is.
— Van felvágott meg sajt a frizsiderben. Ha megjön, csinálunk meleg szendvicseket.
Közben megszólalt a telefon. Margit vette fel.
— Szia! Add ide a mamát, hagy én közöljem vele, amit már biztosan elmondtál. Ne haragudj, de nem tudok már visszamenni. Fáradt is vagyok. Hívlak, majd holnap
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 12:52 :: Avi Ben Giora.