Avi Ben Giora. : Egy anya tragédiája 7

Nyomtatás

7.

A szóbeli és írásbeli egyaránt sikerült Margitnak meg Smójcinak.

— Megszereztük az összes megszerezhető pontszámot. Nem kell semmi más csak csöppnyi szerencse.

— Én annak nagyon híján vagyok, Smójci. Attól tartok, majd csak jövőre kezdhetem, ha egyáltalán kezdhetem. Számomra az a nagy dilemma, mi a fészkes fenét fogok csinálni a jövő tanévig? El kell menjek dolgozni, ez a törvény.

— Ne legyél ennyire pesszimista. János majdcsak elintéz neked valami adminisztrácios munkát a kórházban. Az egy év meg nagyon hamar el fog menni. Hallottam valakitől, hogy a mi érettségink pontosan ezért volt más, mint az országos, hogy eleve emeltszintű tételeket tettek bele, mert azt akarták, minél kevesebben tudjanak az orvosira felvételizni. Ha úgy veszed, ez is plusz pontnak számit.

Augusztusban mind a ketten megkapták az egyetemi értesítőt. Helyhiány miatt nem nyertek felvételt. Az évben háromszoros túljelentkezés volt az orvosi fakultásra.

— Na, ugye! Megmondtam, hogy pont mi leszünk azok, akiket nem fognak felvenni. Viszont nem értem, hogy legalább téged miért nem vettek fel, Smójci? Harmadikban az országos biológia verseny második helyezettje voltál. Ezt igazán akceptálhatták volna.

— Kár ezen most töprengenünk. Nem kaptunk vitamin „p”-t.

— Az micsoda? — kérdezte Margit elkerekedő szemekkel.

— Nem tudod mi a vitamin „p”? Hát protekció!

— Délután talizom Jánossal. Nem hívtam fel. Elég lesz megtudnia, ha találkozunk. Ja, te mit fogsz most csinálni? Dolgozni fogsz?

— Mi mást tehetnék? De én sem megyek ápolócsajszinak. Tibor majd bejelent, ezt már megbeszéltem vele. Közben estin elvégzem a fogorvos asszisztensit. Amúgy is fogorvosnak készültem, csak előny lesz ez, a jövőre nézve.

— Nekem meg most majd be kell könyörögnöm magamat valaki kegyeibe, hogy kapjak valami munkát.

— János segít neked, nem kell ezért hisztizned.

— Pont ez a gondom. Nem akarom magamat lekötelezni neki. Biztosan tervei vannak a jövővel kapcsolatban. Szerintem „nyilatkozni” is fog. Kedvezőnek fogja látni az alkalmat.

— Margit! Te leszel a világ leghülyébb csitrije, ha nem mész bele egy eljegyzésbe. Az még nem a „holtomiglan”. Fel lehet bontani, amikor akarod.

— Az lehet, de engem nem ilyen anyagból gyúrtak. Nálam az a holtomiglan valóban addig is tartson.

János miután megtudta, hogy minden igyekezet ellenére nem nyert felvételt Margit, megpróbált egy új irányt kitalálni.

— Mást nem tudsz csinálni, csak amit még régen felvázoltam neked. Behozlak a kórházba, a laborba, délutánonként elmész a laboránsképző iskolába.

— Nem érted meg se te, sem az anyám, hogy ezzel tönkre tesztek? Én nem akarok kémcsövekkel meg lombikokkal bíbelődni. Utálom, mint ahogy az ápolástant is.

— Nincs más választásod.

Akarva, akaratlan, kénytelen volt azt csinálni, amit egyáltalán nem is akart. A félévet jó eredménnyel végezte el, a laborban is egyre jobban beilleszkedett a közösségbe. Tavasszal János egy régi kéréssel állt elő.

— Most már igazán nincs miért halogatni azt az esküvőt, nem gondolod? Ha nem is lakunk együtt, de napi rendszerességgel együtt vagyunk. Nem egy háztartásban élünk, ennyi az egész.

— Ha ennyire ragaszkodsz hozzá, és még mindig szeretsz… Tulajdonképpen igazad is van, hiszen mindenben megvalósult a te elképzelésed, és valahogy sikerült „betörnöd”.

— Ne mondj ilyent! Nem én intéztem, hogy így alakuljanak a dolgok. Jövőre majd biztosan sikerül minden.

— Nem értitek, mekkora kudarc ez nekem? Inkább buktattak volna meg, hogy ne is tudjak felvételizni. Így most lebeghetek, mint Mohamed koporsója. A laborasszisztensi teendőkbe kezdek belejönni, még meg is szeretem talán, de nem érted: olyan szakmát szerettem volna, melynek segítségével teljesen önálló lehetek. Nem kell függenem senkitől.

— Miért kellene függened bárkitől is? Van hol laknod. Nincsenek anyagi gondjaid, mi a bajod? Már csak pár hónap van a felvételiig, és amit most tanultál, annak bármikor hasznát veheted.

Májusban összeházasodtak. Margit nem adta be a jelentkezését az egyetemre. Nem akart már tovább tanulni. Főleg, hogy megtudta, amit még senki sem, hogy második hónapos terhes.

— Nekem ez lett megírva — gondolta —, és nem az orvosi pálya.

Mikor újdonsült élete párja kérdőre vonta, miért nem jelentkezet újra, akkor közölte az örömhírt:

— Gyereket várok!

— És ezt te csak így mondod?