Ez a terv, mi folyton szívembe nő!
Család, közös gyerek, közös jövő,
ez a terv, mi folyton szívembe nő!
De a napok mégis dolgoznak ellenem,
hisz napra nap, éjre éj jő,
s ülök otthonomban kedvtelen.
Hol bíbor vidámság üt tanyát,
ott tervek, vágyak születnek szüntelen.,
s hajtanak újult erővel, ott nincs félelem.
Hol a vágyak közé kínzó görcsök vegyülnek,
hol feledésbe merül minden ígéret,
ott ha születtek is, a tervek megsemmisülnek,
s kimondásukra is kár szánni az időt,
visszahúz a sok csalódás, nem bírom legyőzni őt.
Előre semmit sem haladok, húz le terhe,
már-már megszakadok! Hiába tett erőfeszítések,
saját nyomomba lépek egyre mélyebb.
Elfáradtam, eszem súgja: hiába harcolni kár!
Megértetted végre! Sorsoddal ne dacolj már!
Tudom, hogy nem feltétele a szerelemnek,
hogy erős légy, kitartó és szavadhoz hű,
de a folyton ért pofonokat elviselni nem könnyű.
A napi csalódások, megszegett ígéretek
szívemben maguknak utat találtak,
s fekete mérgüket terjesztik szerte.
Már csak azt hiszem el, amit látok,
nem bízom csak magamban. Rég áhított vágyak,
ne hajtsatok – feladtam! Szebb, s jobb napokat
magamtól kell remélnem, felednem kell mindazt,
amiért eddig éltem. Újra gondolni a történelmet,
az életet, s kimondani a hiábavalóságot, ha mered!
Nem akarok semmit!
Nyugalmat! – ezt az egyet.
Közös élet, közös gyerek ezek a vágyak,
immár elszálltak.
Nem vágyom már, mi mástól függ,
s nem egyedül én érdemem.
Kimerült szekeremet tovább nincs mi hajtsa!
Véget ért mára ez a hajsza.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:55 :: B.G.Boróka
