Színes napraforgó vagyok,

magokat szórok a szélbe,

magokat kedvesem kezébe,

magokat női sebébe,

magamnak semmit sem hagyok.

 

Vagyok ezentúl Szókratész

– tudom, amit tudok –

mosolyom, örömöm

tisztít és világít,

bársonyos szókra tész.

 

Vagyok egy éhes téli gólya,

repülő lélek,

hangszálak zenéje,

viruló tavaszt hozó a télbe,

új reinkarnációja.

 

Hernyó vagyok, csúszó parány,

napraforgó gyökerén,

talpad alatt, föld színén

elbújok, ha süt a fény,

s lepke leszek, ha jön a nyár.

 

 

                                          

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2013.11.09. @ 22:05 :: Bogár Gábor