Memento Koosán Ildikó
Kertünkbe évekig járt át a macska,
szomszédom gondos, jó gazdája volt;
fehér bundás, csupán a farka végén,
meg szeme fölött a fekete folt
tette különlegessé; s hovatovább
méltóságteljes puha mozdulatok,
párnás, rózsaszín talpak nyomát
hagyta maga után; ott, ahol szokott,
fáskamránk előtt ült sokszor délután,
zöld háttérbe vesző fehér szobor;
alakját ma is látom; élő magány,
Szfinx, aki tán legendás titkot birtokol.
Valami suhancnak lehetett útba’…
Feketerigók gyászolják este-
felé, ha bóklászni szállnak az útra;
árokparton meggyötört, hűlt teste
memento. Ártatlanul manapság hány
macskatetem… Kérdőre kéne vonni!
Ugyan már!- mondaná – játék volt csupán!
De ki állna elé? Ki merne szólni?
Legutóbbi módosítás: 2013.11.11. @ 16:00 :: Koosán Ildikó
