Sz. Pál-Kutas Orsolya : Akkor, ott…

…csak a fák árnyéka ölelt…

Elhagyottan kóboroltam,

csak a fák árnyéka ölelt,

most is, mint annyiszor, százszor,

magamtól kérdeztem, s a csend felelt.

 

Nesztelenül suhantam tova,

hol egyszer elixírként karolt át a ma,

s örömöm benne, mint megannyi álom,

csak kénköves lángok vad diadala.

 

Csókolnálak, még egyszer, hogy megmutassam

ég bennem a vágy, nem csitul tüze,

ott is, akkor, este, ha kértél volna, 

a közös szólamot másképp fejezzük be.

 

De elcsitult a lét, s múltba tévedt a ma,

csak álmomban üldöznek a bronz színű ajkak,

s egy ölelő karnak szép emléke,

melyek akkor, ott, félőn magamra hagytak.

 

Fotó: www.mobiletoones.com (free)

Legutóbbi módosítás: 2013.11.23. @ 15:25 :: Sz. Pál-Kutas Orsolya
Szerző Sz. Pál-Kutas Orsolya 21 Írás
Ahhoz hogy megismerj valakit, ki kell lépned saját határaidból, és tiszta, akadályoktól mentes szemmel és fejjel kell mérlegre állítanod. Azt kell mondjam, néha saját magam előtt rejtély vagyok. Akkor ki ismerhet meg igazán? Érdekel hogy ki vagyok? Gyere járd be velem a világot, ülj velem a tűz köré, melegedjünk és beszélgessünk. Én is, te is érdekes emberek vagyunk, lehet, hogy egymásban megtaláljuk, ami a másikból hiányzik.