csak néha sírja el magát
a hajnal mikor az éjszaka
füstszagú köddé vál’ alatta
szívemen a nyár ki-be
ugrál pedig az ősz
a kertek alatt bujkál
mese-mese meskete
se hossza se vége
a festék megfolyik
a vásznon a vers
keresi a rímeket
hiába sajog a bogáncsos ősz
és tördeli hideg ujjait a tél
csalogány hangú
tavaszra bomlanak a fák
valahol a pokol
és a menny között
hol nincs se kevesebb
se több csak egy pillanat
én te valami tejútszagú
álom amit hegyek mögé
gurít a nap egy mozdulat
mikor szívemre teszed
tenyered
zaj csend
életem életed
zajong a csend
odakint idebent
képeid megfestett álmok
a hullámok mint megvadult
lovak vágtatnak a parton
nevenincs madarak
sikoltanak kéklő egek
alatt lángol a nyár
mesék dombok házak
macskatestű istenek
létra fokán virágzik
a szerelem
de se ajtó se ablak
falba vésve
az éden ma bezárt
csendhideg vallomás
szárad a vászon
hallgat a múzsa
a pillanatok mezítelenre
vetkőznek pókhálónyi
reménybe kapaszkodik a nap
felhőkertek közt káinok
és ábelek bolyongnak
az álom fényeket bont
a szemérmetlen őszre
világok keringnek felette
kisbolygók nap hold
egyszerre lent fent
mintha fejre állt volna
életem életed
az ősz mélykútból
csordogáló folyó
szélén csalogány
gubbaszt hangtalan
( ez se lett ma négy sor )
isten a kertek felett
járkál épít rombol
kihűlt kövek alá hasal
a megfestett nyár
elfáradtak a hullámok
néma a tenger
porladnak a sziklák
a kiszáradt éjtó partján
eldobott kavicsok fénylenek
elkészült a kép
a múzsa hallgat
életem életed
az ősz águjjai közt
ma hideg altatók sírnak
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:55 :: Szilágyi Hajni - Lumen
