Zita befordul az utca fordulóján. Ballonkabátjának gallérját nedves arcához csapkodja a szél. Az eső úgy ömlik, mintha özönvíz készülne. Alakja középmagas, arca kissé szív formájú, haja vörösesbarna, szeme élénk. Magas sarkúja kissé kopottas, táskája degeszre tömve. Kezében mobiltelefon. Kinyitja a lépcsőház bejárati ajtaját, besurran.
Felkaptat a lépcsőfordulón. Kulcsa után kutat. Végre megtalálja táskája mélyén egy félig elfogyasztott szendvics alatt lapulva. Letörli róla a vajat, beilleszti a zárba. A zár nyikorog, fordul. A szoba kihalt, sötét. Kinyitja az ablakot, beárad az esős, nyirkos levegő és a délelőtti fény. Lopott óra.
Lehuppan az ágyra, lassan vetkőzni kezd. Az ágy szélére dobja a ballonkabátot, kibújik meleg pulóveréből, szoknyájából. Végre kilép a magas sarkúból, egész nap szorította, zavarta. Táskájából jókora könyvet vesz elő, olvasni kezd. Harisnyáján felszalad egy szem, azt is leveti, meleg takaróval veszi körbe magát, kicsúszik kezéből a könyv, elszunyókál, később halk kopogásra ébred.
*
Barna befordul az utca fordulóján. Ballonkabátjának gallérját nedves arcához csapkodja a szél. Az eső már elállt. Fürgén szökken a tócsák között, arcán boldog, várakozó mosoly. Kezében mobiltelefon, iratokkal megtömött táska. Kinyitja a lépcsőház ajtaját, besurran. Felkaptat a lépcsőfordulón. Kulcsa után kutat. Végre megtalálja táskája mélyén egy jegyzetkupac alatt. Beilleszti a zárba, a zár nem mozdul. Megelőzték. Halkan kopog.
Az ajtó kinyílik, besétál. Lehuppan az ágy szélére. Zita mellé kuporodik. Könyvet vesz elő, olvasni kezd. Hallgatnak. Együtt olvasnak. Otthon EZT nem lehet. Nézi a lányt. Félresimítja hosszú hajának kibomlott, kósza tincsét, ujját lassan mozdítja. Minden mozdulat röpke örökkévalóság. A lány a férfi szemébe néz, majd újra végighever az ágyon. Tovább olvas.
A férfi lehámozza kabátját, ledobja az ágyra. Az ablakon beáramlik az ősz. Az ágy mellé húz egy széket. Kényelmesen elhelyezkedik. Nem beszélnek. Csak olvasnak.
A könyvben a férfi megsimítja a lány haját, lassan érinteni kezdi. Tekintetük egybeforr. Szemük izzik. A lány — a könyvben — lassan engedi a simogatást kúszni… egyre lejjebb, lejjebb a gondolatban, majd testébe áramlik a vágy.
A férfi arca vörös lángban izzik, szeméből meleg pára száll. Éppen azt olvassa, hogy a férfi keze apránként ízleli a hajlatok buckás, simán ívelő lankáit és előcsalogatja forrásainak bő vizét.
A nő lehunyja szemét. Nem beszélnek. A levegő lassan izzik fel, majd langyos áradatokban mozdul körülöttük. Lopott óra. Lopott játék. Buta játék. Olvasás. Élet.
Barna lassan feláll a székről. Nem szól. Leteszi a könyvet. A lány elégedett, halk hangokat hallat. Elalszik. A férfi keze gondosan betakargatja, beállítja az éjjeli szekrény mellett lévő ébresztőórát, megsimítja a párnán szétterülő hajszálakat, felveszi ballonkabátját. Elindul. Halkan nyitja a zárat, lépteit a lépcsőházban alig hallani. Lopott lépés, lopott perc, lopott óra, élet.
*
Kint szikrázik a fény. A férfi szemében szomorúság, vágy. Megint esik. Ballonkabátjának gallérját nedves arcához csapkodja a szél. Az eső úgy ömlik, mintha özönvíz készülne. Kezében mobiltelefon. A parkolóba siet. Taxit hív. Kanyarog előtte, körülötte a zajos, zsúfolt városi forgalom. Gallérjáról lesimít egy hosszú, vöröslő hajszálat. Szív alakú kis fészket épít belőle, majd kipöccenti az ablakon. Kiszáll az autóból, tempósan siet egy ház felé. Táskájában könyv. Kinyitja a lépcsőház bejárati ajtaját, besurran.
*
Az óra ébresztője halkan csörömpöl. Zita lassan öltözik. Táskájába gyűri a jegyzethalmokat, a könyvet. Lesimít melléről egy apró álomgyöngyöt, kis vízcseppet, örömrózsát. Lopott óra lopott nyomát, halk fénynyalábot, reményt. Kisiet. Gallérját nedves arcához lebbenti egy puha fuvallat. Az eső már elállt. Kabátjának szárnyait lassan csapkodja a békés, szeptemberi szél. Alakja távolodik, majd eltűnik.
Az utca kihalt. A járdán halk patakokban gyöngyöznek az apró álomgyöngyök, kis vízcseppek, bágyadtan csukódó félénk örömrózsák.
Legutóbbi módosítás: 2013.11.24. @ 12:43 :: Vajdics Krisztina
