Avi Ben Giora. : Egy anya tragédiája 10.

Nyomtatás

10.

Margit kezdetben nem nagyon szerette a korai kelést, de idővel megszokta. Megreggelizett, csomagolt magának tízórait, és Jánosnak is asztalon hagyta az elkészített reggelit egy kis levélkével. Szinte ez volt megint az egyetlen érintkezési forma kettőjük közt. Amikor este János hazaért fáradtan és morózusan, nem volt kedve semmihez. Még Vicussal is gyakran elmaradt a nagy hancúrozás. Margit nem tette ezt szóvá, gondolta, majd egy idő után változtat ezen is, ahogy ígérte. Vicus élvezte a bölcsődét és szépen fejlődött.

Margitot már nem zavarta, hogy reggelenként, amikor a tömött 22-es buszra felszáll, azonnal helyet adnak neki. Az elején nagyon zavarta, mert úgy gondolta, tud ő várakozni a gyerekkel a karján, amíg megüresedik egy ülőhely. Munka után mindig még be is vásárolt, ami éppen kellett. Anyós meg apósa állandóan mondták neki:

— Margit, mondd meg, mire van szükségetek, megvesszük mi és haza is hozzuk.

— Nem, ne tessenek fáradni — hárította el minden alkalommal — jól esik munka után a séta, semmiség az a pár dolog, amiért beszaladok a szuperba.

— De legalább szombat-vasárnap, hadd szolgáljunk ki titeket. Jánosnak alig marad ideje rád meg a gyerekre, és szeretnénk, ha valami jutna az unokánkból nekünk is.

Így szombat-vasárnap a házi munka terhét teljesen levették a válláról. Még édesanyja is beszállt ebbe. Hol az egyik, hol a másik nagyszülők kényeztették. Ám Jánosnak még ekkor sem esett le a forint, hogy van egy gyereke és egy felesége. Az új rendelőjével foglalta el magát. Végre megvoltak az engedélyek, és sikerült kibérelnie egy jó lakást is rendelőnek. Margitnak csak akkor szólt, amikor mindent elrendezett.

— Itt az ideje, hogy otthagyd a munkádat és beállj hozzám. Becsültem benned, hogy naponta felmálháztad magadat Vicussal, és este ugyanúgy jöttél haza. Most ennek vége. Háromszor egy héten fogok rendelni, este öttől nyolcig. Délelőtt Vicussal lehetsz, aztán együtt dolgozunk a rendelőben. Addig a nagyszülők majd ellátják a lányunkat.

— Remélem, nem fogsz megharagudni, ha azt mondom, hogy nem hagyom ott a munkámat. Most fogok fizetésemelést kapni, és ha akarok, akkor jövőre mehetek tovább tanulni. Persze nem orvosira, hanem mikrobiológia szakra.

— Mi a fene tetszik neked abban a kutatóintézetben? Annó alig lehetett rábeszélni, hogy laboráns legyél, most meg nem lehet levakarni erről a munkáról?

— Érdekes, megszerettem, valamint nagyon jó a kollektíva. Elvállalom természetesen a az asszisztensi munkát a rendelőben. Majd abból a pénzből befizetheted az autómat. Jövő héttől minden este autós iskolába járok.

— Nem lesz ez egy kicsit sok?

— Sok, vagy nem sok, csinálom. Egyik nap anyámhoz, másik nap a te szüleidhez adom le Vicust. A munkahelyem adott munkaidő kedvezményt. Négy helyett már háromkor eljöhetek. Mondtam a főnökömnek, hogy akkor nem veszek ki ebédszünetet, de hallani nem akar róla. Azt mondta, ennyi jár mindenkinek. Ledolgozom azt az egy órát másképpen, nem kell másikat is beáldoznom.

Még ha soknak is tűnt minden így egyszerre, Margitnak szinte meg sem kottyant. Hétfőn és pénteken az autósikolát látogatta, keddtől csütörtökig János rendelője kötötte le az estéit. Egyik csütörtök este, mikor bezártak, egy borítékot csúsztatott János kezébe?

— Ez micsoda?

— Nézd meg! Ha nem akarsz eljönni, nem kötelező.

János izgatottan nézte meg a boríték tartalmát. Két jegy volt benne a Mikroszkóp Színpadra, Hofi kabaréra.

— Hogy sikerült ide jegyet szerezned? Hónapokkal előre elkel minden jegy.

— A munkahelyemen valaki visszaadta, én azonnal lecsaptam rá. Akkor?

— Mit, akkor? Szombat este színház, utána vacsora valami jó helyen.

A kabaré utáni vacsora is jól sikerült. Hazafelé menet János említést tett Smojciról.

— Találkoztam vele futólag a Váci utcában. Megnyitotta a fogászati rendelőjét. Habár ő, mint tudjuk nem fogorvos, mégis rendelőt tudott nyitni. Három fiatal fogorvos dolgozik nála, azt mondja, megérte a befektetés. Itt a névjegykártyája, hívd majd fel.

— Ez jó. Nem láttam már jó ideje és a véletlen most ismét elém sodorta. Mit tudsz még róla, mesélj!

— Nem nagyon látszik még rajta, de hármadik hónapban van. Terhes!

— Micsoda? Smójci gyereket vár? Azt mondta, hogy ő sohasem akar gyereket erre a világra.

— Jaj, az fruska tini korában volt, amikor mindenfélét össze-vissza locsogott.

— Fel fogom hívni mindenképpen, mert érdekel, mi van vele.

Másnap tárcsázta Angélát számát.

— Smójci! Sok időm nincs, mert este a férjem rendelőjében én vagyok az asszisztens. Elmesélte, hogy találkoztatok a belvárosban, de jó lenne személyesen is összefutnunk. Már nagyon régóta nem találkoztunk, kéne egy jót beszélgetni.

— Nekem is ez a véleményem. Mit szólnál hozzá, ha ezen a héten, szombaton…

— Még nem tudom, hogy mi lesz szombaton, de jónak tűnik. Rádcsengetek még. A helyszín hol legyen?

— Jó neked a régi helyünk a Bartók Béla úton?

— Csak nem Tibor Fagyizója? Még mindig megvan?

— De még mennyire. Én persze nem dolgozok már nála, elég nekem a sajátom, de állandó fogyasztója vagyok. Akkor szombaton a szokott helyen. Ja, majd elfelejtettem. Három óra jó neked?

— Szerdán már tudni fogom, hogy érek rá, és telefonálok.

Valahogy sikerült szabaddá tennie a szombat délutánt, és ezt szerdán megtelefonálta Angélának.