Talált tárgyak közt titkon tapogatózva,
utat keresgélve botorkál az élet,
sötéten izzik a felpiszkált máglyatűz,
mely tegnap színesen ragyogott és fénylett.
Ami nincs, az válik serényen valóra –
bizony elindulnék, de mindig visszaűz
ravaszul kitervelt vérszomjas merénylet –
bennem is ketyeg egy időzített bomba.
A lelkem ellopták, zálogházba adták,
elvesztettem és így végleg az enyém lett,
ott, hol Ágnes asszony szennyes leplét mossa,
ahol nem billen már a súlytól a mérleg:
a fáradt szenteket nagy ládába rakják –
egyedül Jézusnak vagyok csak adósa,
evilág! Viszlát, elköszönök végleg –
felőlem gyűlhetnek rólam vádló akták.
Megtörten és minden iskolát kijártan
magatehetetlen pólyámba vizelek,
föld alá húznak a súlyos veszteségek,
nem tudom, hogy lettem nyolcvanéves gyerek,
előrerohantam-e vagy csak kivártam
míg legutolsóként én is célba érek,
elhúzott vasfüggöny többé nem fenyeget –
mi lehet mögötte? Már rég kitaláltam.
Behunyt szemmel is bátran követlek Téged,
követeljen más, kinek az a dolga,
nekem már elég, hogy mozdulatod értem –
és amivel te mérsz, én is azzal mérek.
Nem vonz és nem taszít semmilyen kísérlet,
amióta Júdást egyszer elkísértem,
próbaként lementem vele a pokolba
elgondolkozva egy utolsó „miért”-en.
Végigereszkedtem Dante bűvös útján,
Vergilius nélkül, aki őt vezette,
Nem riasztott el Cerberus ugatása,
Csontomról a húst egy bögöly leette,
Leereszkedtem egy bánya-sötét aknán,
társakat fürkészve romlott alvilágba’
de csak egy félig nő, hátulról meg kecske
dörgölődzött kéjjel, ismerkedőn hozzám.
Született látóként csak így maradhattam
társakra vágyva a magányos sötétben,
a bátor Sámsonnak sincs itt maradása,
víz nincs: megfürdök hát sűrű szamárvérben,
homályos távolból egy csók idecsattan,
rossz helyen kötök ki, s nincs erőm futásra,
valahonnan mindig ide visszatértem
becsapva másokat – végleg becsapottan.
Legutóbbi módosítás: 2013.12.20. @ 19:40 :: Bogár Gábor