Ott voltam Etelközben,
átvergődtem a Vereckei hágón,
lovagoltam, mint hun madonna,
kibontott fekete hajamban
színes lepkeként csillogtak
halott cseresznyevirágok.
Hány nappalon és éjen át
vágtattam derűs szívvel,
hányszor érintett meg lóháton az álom,
álmodtam gyönyörű, végleges hazáról,
epedtem igazi népet, nemzetet.
Sokáig, nagyon sokáig jöttem,
bevallom, fáztam és remegtem,
mikor a reménység diadalíve
szívemben már-már összeroppant,
dalolni kezdtem, dalokkal
álmoknak karózgattam.
A büszkeség vitt és éltetett,
sziklatestemből mindig a szerelem
fakaszthatott forrásokat,
szültem és szolgáltam királyokat,
neveltem hősöket, árulókat
e népbe örökre beoltva génemet.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:55 :: Csák Gyöngyi