Jártál már az utca végén
erdeinknek rejtekén?
Hallottad már szirénének
hangját szállni tó vizén?
Én csak vágyom megismerni,
mit mond nekem halk szaván
a látomás, a szellemnesz
betöltve az éjszakám.
Újra ébred benn a gyermek,
kíváncsi, mint még soha,
mezítláb az őszi tájban
köd, harmat és friss moha.
Elszáradt falevélfelhőt
von körém a sötét éj,
erdő ölel lágy keblére,
hideg szíve jeges, mély.
Mit is kíván tudatni most
szemet lehunyt gondolat?
Száj szóra áll, mond valamit…
Önfegyelem nem marad.
Halk huzat jő felborítva
egyensúlyt s a fényeket,
egy pillanat és látom már a
tóra vetett kék eget.
Szédítő tudat-pihentség
megszűnik egy perc alatt,
szemhéjaim felvetülve
bámulják a friss falat…
Álom tán vagy képzelet volt,
szenvedélyek zavara.
De talpamon még ott pihen
a nedves erdők avara…
Legutóbbi módosítás: 2013.12.18. @ 13:05 :: Furuglyás René
