Be vagyok ide zárva, ebbe a csodálatos kisvilágba.
Itt a kukta arra vár, hogy az asszony kisikálja.
A mézeskalácsok felkerüljenek egy óriás fenyőfára.
Ahol a porszívózás könyörületes, csak néha jő,
de mindig rábukkan a gondra az előbb-utóbb jövő.
Málhás szamáron üget a szeretet, és gyalog ér ide
József, már megöregedett. Rajta csimpaszkodik
minden, teher, gyerek, szenvedés, erő. Bottal jár
benne a vágy, hogy családdá nemesedjen e jövő,
ne legyen élet félresikerült, legyen ha tud, úttörő.
Van egy szekrénnyi harmónia, színek szerint vár
puhább tekinteteket, belesüppedő elmét, olyant,
ki a rendből érkezett. Vár a gyerekágy, míg sok
kisbárányt rávasal a gügyögés, és csordogálhat
rajta kedvére a nyál. Vár az ágy, a sárga rétre,
ahol az ösvény vége álom gyanús, és mécsesek
a kilóméterkövek, a komódokon csörgők jelzik
a jelent, és már nem tudom, hova dugjam el
tisztaságra érkező csendes, szerény végtelent.
Legutóbbi módosítás: 2013.12.18. @ 14:33 :: Marthi Anna
