Nagy L Éva : Barna medve meg a méhek

 

 

 

Amikor az erdőn jártam,

Képzeljétek, hogy mit láttam.

Fent ültem egy tölgyfa ágon,

Gondold csak el kisbarátom.

 

Ahogy a makkokat szedtem 

Szajkó szállott el feledtem.

Pletykás szajkó erdő őre,

Mit is jelez, mit mondd csőre.

 

 

A jelzésre körül néztem,

És a tisztáson fent, éppen,

Ballagott egy barnamedve,

Látszott rajta jó a kedv.

 

 

Lépes mézet szopogatott,

Két mancsában nagydarabot.

Körül dongták kicsi méhek,

Siratták a lopott mézet.

 

Csípték, szúrták barna mackót,

Még sem hallottam egy jaj szót,

Mert vastag a nagy bundája,

Nem érte át méh fullánkja.

 

Reá sem hederített medve,

Nagyon meg volt elégedve.

Ám egy szemfüles kis méhe,

Orrára szállt ez lett vége.

 

Vége lett ám a jó kedvnek,

Orrba szúrták mérges méhek.

És egy méhecske fullánkja,

Bent szakadt az orr lyukába.

 

 

Ordított és orrát fújta,

Még a mézet is eldobta.

Ám az orra egye dagadt

Fájó feje majd széthasadt.

 

Parázsként égett az orra,

Mit csináljon, hová dugja?

Így lépett a kis patakba,

Orrát dugta hűs habokba.

 

Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:22 :: Nagy L Éva
Szerző Nagy L Éva 67 Írás
beköszöntő kip-kop megjöttem köztetek vagyok talán ha mást nem is egy verssort hagyok ’54-ben születtem a sors fekete árnya sikoltott felettem éltem életem fénnyel és árnnyal küszködöm ma is e cudar világgal mióta ősz szitált sokkal bölcsebb lettem tudom hogy mi fontos mit kell ma már tennem szeretni az embert nagy- nagy tisztelettel örömet szerezni mindezt tiszta szívvel poéták Ti jóságarcú társak fogadjatok be hát Isten oltalmával