nincs, csak kivezető
nem tudom leírni, kevés az agysejt elrebegni,
megszűnni kíván bennem minden eredeti kép.
gyarlón félretehetném magam, és vágyhatnék valami
mágikus pillanatra, de azzal csak csalnék tovább.
kóbor áramok az érzések bennem,
nincs irány és emelkedés, valami ki nem mondott
foszlány még keresi az utat zsigereimből,
de nem –
halva született hitszegés volt ez is.
ha őszintén belegonodolok,
ehhez ami van- nincs mit hozzátenni.
maradok olvasatlan, sarokba dobált
felejthető fércmű.
Legutóbbi módosítás: 2013.12.02. @ 17:39 :: Pál Abigél