Pál Abigél : babák

 

 

Kábán szedegettem megmaradt emlékeim

ma reggel, a régmúlt tegnapokról.

Üres térből megszökve illesztgettem a kertem

szilánkjait, hátha azt is megmutatja tükröm

mikor és hol vagyok magam magam.

De álnevek és falak ütközésein át sem halad semerre

a fonalam fonákja,

csakúgy tekeredek körbe, s ariadném

nem vezethet tovább.

Méla kómákból nem lesznek nagy dalok…

csak ajtócsapásnyiak a letuszkolt

ábrándos gondolatok,

megannyi szerteheverő csírányi tetterő

de már se dal, se tett nem tesz ide semmit

ami szerethető,

Annyira csorgatnám a mindent mosó esőt magamra,

hogy fejemet is mélyen meghajtom,

az előtt, ki a kertem zöldjét tovább

élteti…

Nincs ámulat vagy ájulás,

csak szófohász

és esdeklőn

vergődő

várakozás.

Legutóbbi módosítás: 2013.12.12. @ 19:30 :: Pál Abigél
Szerző Pál Abigél 41 Írás
Kereső irodalom kedv/t/elő messzi a sűrű fővárosi zajoktól és hangoktól. Szélsőségesen veszélyes idealista, minden ezzel járó hátránnyal együtt, aki naponta kérdezi mi mit ér az életben, és hogy érdemes-e. Kissé depresszív és pesszimista hangulatú középkorú asszony, aki Godot ra vár hithű hitében nap mint nap. Kedvenceim: Simone Weil, Kafka, Pilinszky, Radnóti, Keats, és sok romantikus, Lorca, és Szabó Lőrinc, és még sokan. Szeretem az őszinte emberi kapcsolatokat, amik még tartalmasak, és nem a szokásos kliséken alapulnak. És mindent ami eredeti az emberekben, még azokban is akiket nem kedvelek. Ennyit magamról, a költészethez nem értek, ezért mindennek tudok örülni ami másoknak tetszik tőlem. Végső célom megírni azt a a könyvet ami az életről szól, de még bele sem kezdtem...