Ha azt mondod, nem vagy már,
tudd meg hát, sosem voltál,
magas az ég, mély az ár,
százszor légy átkozott, ha elhagynál.
Nézem bársony kezed tépni
életadó ezüst fonalat,
de hisz, kincsem, te magad
odafönn, te magad, fontad azt.
A Jó Isten mutatott rád
s aztán mosolygott rám,
sosem külön, egyek vagytok,
egymás csöndje vagytok már.
Csitt hát kedves, szelídülj,
végtelen az ég, sodró az ár,
ezer szemmel engem láss,
megváltásod bennem vár.
Ha azt mondod, nem vagy már,
szomjas mosolyom dobom rád,
szűnik a tánc, halkul a dobbanás,
ha úgy tetszik, ma eltemetlek,
sírodon szép virágok nyílnak,
másnapra szépnek elfeledlek,
és MI a holnapnak születünk,
mától MI, minden holnapok leszünk.
Legutóbbi módosítás: 2013.12.10. @ 19:00 :: palfizsolt