2013. december
Ében-színű gyapjút szőtt az est,
szövetén átüt a nap, csillagokat fest.
Az árnyék, csak repedezett korom,
a gondolat kimondható bölcs-orom.
A sötétség, most hűs bársony lehelet,
lépések közt bukdácsol egy sziluett,
falra mászik s fülébe zuhan zaja,
amint kopogva beszél a sarkak baja.
A láb süket, siet, a tüdő zihál,
fülében, csak az otthon muzsikál,
ütemet sem vált, nem fél, nem néz hátra,
hűlt testét kályha-tűz ölelés várja.
Legutóbbi módosítás: 2013.12.21. @ 19:00 :: Radnó György