2013. December
Egy város levesébe pottyantál,
ahogy tűzifába teszik a fenyőt,
melynek lángja erősebben lóbál,
s így lesz étkek fűszere az erőd.
A házak felett ég a mosoly-kékje,
bátran kedvre derít dús boldogság,
mint felhők lófarkainak ménje
elöl, úgy húz erőd a kívánság.
Szótlanság szenderít készre,
nehéz béred követel elég erőt,
már kezedben a kölcsön recept,
kér még egy csipet hajnali mezőt.
Virágok lobbannak, mint égő fáklya,
a korszakod sem árthat senkinek,
így szédülsz egy színes kavalkádba,
s éltetnek a szótlan csók-enzimek.
Legutóbbi módosítás: 2013.12.10. @ 18:42 :: Radnó György