Rózsa Ibolya : Szétrúgott szerelmek színháza

Nyomtatás

Nem gondol rám…

átnéz rajtam,

mint nyűtt ruhán…

kihasznál …

mint tűbe fűzött cérna

– büszkén annak hittem magam néha –

amivel a varrandó szép

kelmét összeöltjük…de csak férc voltam,

mit kitépnek, mint

eldobandó

segédterméket.

Poharunkat sem

töltjük

boldog koccintásra.

Hólapát a homokban, de

annyi sem vagyok, én árva!

Kurta szavakkal

mondott sokat

s nem mosdatta őket,

pedig kellett volna,

mert mocskolódtak,

mint a csizma,

ha ázott szántóföldön lép –

ja és a sarka,

ó, azzal taposta

a dagonyába

az összes szüzet önutálva,

ki arra járt.

Lopott szenet, tüzet…

Minek az ilyennek

dicsőítés,

ha a glória lecsúszik

a nyakára?

Önmagát fojtja meg

vele s a világot

hibáztatja régi szégyene

miatt –

ma már nem kell kézirat…

Gépek szántanak a halálnak…