Az ablakon egyre nehezebben jutott át a fény. Az évek során rárakódott por opálossá tette az üveget. Az ablak előtt egy mackó pihent, arccal kifelé fordítva. Anna hagyta úgy, hogy kilásson, és tudja nézni az utcán zajló eseményeket.
Anna…
Évek óta nem járt a padláson, s az elfelejtett játékok egymás mellett sorakoztak a kicsi kuckó körül a sarokban, az ablak alatt.
* * *
A kislányt hörgő köhögés rázta. A tiszta, de kopott párnán a szőke fürtök csatakosan pihentek. Halkan nyílt az ajtó, s a beáramló fénysugár lágyan megvilágította az ágyat. Az édesanya egy pohárka meleg levessel közeledett.
— Kicsim! Ezt meg kellene innod, hogy jobban legyél.
A kislány engedelmesen felült, fürkésző tekintetével édesanyjára nézett.
— Anya, holnap karácsony. Megtennél nekem valamit?
— Mondd kincsem. Igyekszem — válaszolta szomorú hangom, s a fejében egymást kergették a gondolatok.
— Anyukám! Légyszíves hozd el nekem a macit az ablakból, azt, amelyik olyan szomorúan bámul kifelé.
Az édesanya szemében könny jelent meg, majd halk hangon mondta:
— Megpróbálom.
* * *
Halk kopogás törte meg a ház csendjét. Anna a hátsó ajtó előtt a havazást figyelte. A hirtelen zajra összerezzent, majd összébb húzta magán a pulóvert és a bejárat felé indult.
Az ajtóban egy nála alig idősebb nő állt. Az arcán a ráncok azonban árulkodtak nehéz sorsáról.
A fiatalasszony résnyire nyitotta az ajtót és már hangzott is a szájából:
— Nem tudok adni semmit, ne haragudjon!
— Kérem, ne csukja be, kérem — emelte fel a tekintetét az idegen. Könnyes szemei mélyen fúródtak a fiatal nő tekintetébe.
— Kérem, hallgasson meg!
Annát kíváncsiság kerítette hatalmába.
— Tessék… Mondja…
— A kislányom és én minden reggel az ön háza előtt megyünk az iskolába. Az egyik reggel a lánykám madarakat látott a tetőn, és a padlásablakban megpillantott egy macit.
A fiatal nő összerezzent, hirtelen ezernyi régi kép merült fel emlékeiből, nehezére esett, hogy újra a beszélőre irányítsa figyelmét.
— Most nagyon beteg, s az orvos nem sok jóval biztat. Örömet szeretnék neki szerezni. Azt kérte, hogy karácsonyra azt a magányos macit vigyem el számára.
A fiatalasszony úgy érezte, szívét jegyes marok szorítja össze. Szemei könnyel teltek meg, s lelkét mérhetetlen szégyen és fájdalom borította el. Gondolataiban felsejlett régi gyermekkora, amikor minden szép volt, és amikor olyan jó volt néha elvonulni a padlásra, a sok játék közé.
— Megengedi… — szólalt meg halkan —, megengedi, hogy én vigyem el neki?
* * *
A nyitott ajtón át az ágyra vetülő fényben egy magas, sudár nő alakja rajzolódott ki. Halkan az ágyhoz lépett, s kezét a kislány tüzes homlokára helyzete. Lehajolt, majd csókot nyomott a tündéri arcra, s lágyan a párnára helyezett valamit.
A kislány a hűvös érintésre lassan kinyitotta a szemét, de már csak egy távozó árnyat látott.
A párnáján ott volt a régen áhított maci. Kicsi karjával szorosan magához ölelve, mosollyal az ajkán aludt el.
(fotó: saját)
Legutóbbi módosítás: 2013.12.23. @ 18:29 :: Sz. Pál-Kutas Orsolya
