Reggel van,
hűvös érzelmek húznak ki a végtelen természetbe,
akaratomban,
Deres arc,
dédapám földjeit csókolgatja a kelet fénye,
nyugalmas honban,
Csendes még a pirkadat,
mikor a szándék mementóba fulladva elindul, harag nélkül ölni,
késem,
S az ólban van,
az áldozat, ott mit sem tudva alussza ki álmát magából,
békésen.
Disznóság ez,
ahogy tettem, etettem, nem kergettem,
csak hogy hízza ki magát,
Leesve balgatag,
lelke mit sem ér itt, vinnyoghat a világnak,
úgy sem ússza meg a halált,
Pálinkást köszön a jó reggel,
És csendesen de megvan, s a kés is megfenve vár,
künn az asztalon,
Vörös fény van,
örömteli éhenkórász az emberi szív, másnak disznóság,
fájdalom.
———————————————
Vajk, egy kicsit gondban vagyok ezzel az írásoddal. A központozás, és a tördelés valahogy nincs harmóniában a gondolataiddal. Kérlek, nézd át, hogy ahol vessző van, ott biztos, hogy vessző kéne, vagy éppen fordítva. És egy kicsit a tördelést is át kellene nézni, mert általában a tördelésnek van egy „direkte” üzenete ( is ), de így, ebben a formában, ahogy most van, nem áll össze…
Javítás után, természetesen visszavárom.
Hajnal
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:14 :: Thököly Vajk
