s újra felmelegszik
ujjam a szelíd, halkan
búgó élet-zongorán.
ujjam a szelíd, halkan
búgó élet-zongorán.
Szürke sziluettek
az utcán, messze
rebbenő szűrt fény,
elpihen, halkul
a szűk tér, az ablakon
túli város tavaszi
télben mereng.
Szívemben szerelem
jár, s te nem
vagy itt velem.
Hangod halkulva hull,
pilledten koppan a tál,
meleg fényét nem tárja
a lámpa, fénye is
pislogva száll.
A szék karján szürke
ruhád, némán szendereg
két puha karja,
magányos öv nyújtja
fémes csöndjét,
betipeg a lomha,
lusta óra.
De holnap
majd nyílik a zár,
megtelik veled szobám,
s újra felmelegszik
ujjam a szelíd, halkan
búgó élet-zongorán.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:14 :: Vajdics Krisztina
