Még fáj, hogy elrabolt a sors,
magány-ruhám színe bár
tarka, rég odalett a torz
fekete rongy, ám bezárt
lelkem mégis fogva tartja,
akadhat rajtam is szem,
de vágy mindhiába hajtja,
nem változom, azt hiszem;
– Tudod, az emléked örök,
lassan véremben hömpölyög,
mint a lét, vagy szerelem,
időtlenségben – velem.
Legutóbbi módosítás: 2014.01.26. @ 12:27 :: Bakos Erika