A legnagyobb darab volt az az áldott,
és egész évben, ha volt is, hiányzott,
még emlékszem pár óriás darabra,
a disznóvágáskor született nagyra,
még langy volt és még párállott a lelke,
mikor a böllér tűrhetősre szelte,
a bontóasztalon feküdt a kézre,
hol sót dörzsöltek minden pötty izébe,
volt türelem, meg értés elegendő,
majd fél disznót nyelt tartósra a teknő,
nagy, fehér abrosz óvta a világtól,
mint napfénytől a gyermeket a jászol,
a só meg tette ezeréves dolgát,
s jó hónapig csak levével locsolták,
majd füstre járt, hogy gyürkülős ízt kapjon,
s a várt időre lassúdan kifagyjon,
csak pár nap volt és fölkerült a rúdra,
ott lógalózott, étvágyamat nyúzva,
s csak akkor kaptam igazán erőre,
ha kanyarított jó anyám belőle.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:06 :: Böröczki Mihály - Mityka