Mintha most látnálak először,
úgy leslek egy bokor mögül.
Akár kamaszként a tóban meztelenül
lubickoló nőket, kíváncsian, szemérmetlenül.
Szinte lebegsz a kertben.
Magadba szívod a rózsák illatát,
feléd hajlanak az almafák,
derekuk roppan a szélben.
Kibontott hajad, mint
távoli madárcsapat, száll az égen.
Szárnyaikra rebbenő,
ezüst csillogást fest a múló idő.
Félek, elolvad a szerelem.
Feloldódik, mint alkonyi Nap
az esti felhők között.
A szenvedély egy nap,
meghal a hegyek kékje fölött.
Ma virrasztok, őrzöm az álmod
és a szerelmet, ezt a ritka virágot.
Közben a csend fátyla mögül úgy nézlek,
mintha csak néhány perce ismernélek.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:55 :: Éles Attila
