Tavasz kelt, s még felrémlettek bennem
Bodzaillatú, régi májusok,
Szirmokat hullattak az eperfák,
És söpörtek a virágárusok.
A korzón most is port kavar a szél,
A szökőkútnál én, te, mi és ők,
Mosolyra húzódik a szám, ahogy
Visszaintegetnek letűnt idők.
Szánk bizony csak vékony vonal mára,
Mert ránk az öröm elvétve tekint.
Mikor lesz az egyenesből végre
Egy parabola, szép íves, megint?
Bodzaillatú, régi májusok,
Ti nevettek ránk és mi is viszont.
Látod, itt vagyunk: szemünkben ragyog
A messze távol fénylő horizont.
Legutóbbi módosítás: 2014.01.19. @ 00:07 :: Fehér Csaba